3p

Nem tisztázott, hogy a magyar taxisofőrök lettek agresszívebbek, vagy a hazai média lett érzékenyebb a témára, de az Uber kivonulása óta megszaporodtak a törvénytelenséget elkövető sofőrökről szóló beszámolók. Más kérdés, hogy egyre közelebb vagyunk a sofőr nélküli kocsikhoz.

Az autógyártók és számos technológiai cég gőzerővel fejleszti a sofőr nélküli automata járműveket. Számos vállalat számol be időnként részsikerekről, és az eredményeket jelzi az is, hogy egy hónapja a Ford vezérigazgatója azt mondta, már tömegjárműként forgalmazzák a vezető nélküli autót 2021-re.

Noha az autógyártók számára is fontos a fejlesztés, vannak olyan cégek, amelyek számára már-már létkérdés az önvezető kocsik mielőbbi széleskörű elterjedése. Az egyik ilyen vállalat a taxisok elsőszámú ellenségének kikiáltott Uber, amely számos jogi akadályt tudna egy csapásra megoldani, ha nem kellene sofőröket alkalmaznia.

Az amerikai vállalat immár élesben is teszteli az önvezető járműveit, amelyek különböző márkák szériaautóinak átalakított verziói. Előzetesen ugyan arról szóltak a hírek, hogy Volvókkal fognak Pittsburgh utcáin kísérletezni, ám a sajtónak most bemutatott jármű egy Ford volt.

Kívülről egyébként úgy tűnik majd, hogy semmi sem változott, hiszen a kocsiban minden szokványos felszerelés, így a kormánykerék és a pedálok is megtalálhatók lesznek. Sőt a volán mögött az Uber egyik alkalmazottja fog ülni. Ennek azonban több oka is van, egyrészt hiába élesek a mostani tesztek, még mindig kísérleti fázisnál tart a vállalat. A kocsiban lévő konzolon két gomb is található, amelyeket megnyomva lehet az emberi és számítógép vezérlés között választani. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy az utasok részéről is tapasztalható még bizalmatlanság.

Ha az informatikával bármi probléma adódik, akkor az Uber reményei szerint elkerülhető, hogy személyi érüléssel járó balesett történjen. A vállalat vezetői azt hangoztatják, hogy a rendszerük jó, és a mostani teszttel ezt szeretnék bizonyítani. Ugyanakkor az iparági szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a Tesla is magabiztos volt mindaddig, míg a nyár folyamán egy Tesla S-ben egy sofőr halálos balesetet nem szenvedett a robotpilóta miatt. A cég akkor azt közölte, hogy robotpilóta-üzemmód csupán "kiegészítő" funkció, amelynek használata közben az autóvezetőnek mindig a volánon kell tartania a kezét, készen állva arra, hogy szükség esetén visszavegye az irányítást. A vállalat azt is elismerte, hogy a robotpilóta nem tökéletes, de a fejlesztéseknek hála egyre jobb lesz.

Az Uber törekvéseit jelzi, hogy augusztusban felvásároltak egy önvezető teherautós céget is. A 680 millió dollárért megvásárolt Otto megszerzésével amellett, hogy nagyon komoly technológiai tudás kerül az Uberhez, egy fontos fejlesztőt is szerzett. Az Otto nevű, önvezető teherautókat fejlesztő cég vezetőjét, Anthony Levandowskit is megszerezték, aki korábban a Google önvezetős projektjének élén állt.

A fejlesztések során a Pittsburghben sorra kerülő mostani tesztek döntő jelentőségűek lesznek. Ha az eredmények pozitívak, akkor minden bizonnyal felgyorsulnak a fejlesztések, és az önvezető autók nagyon gyorsan ki fogják szorítani az emberek által kormányzott autókat az utakról. Ennek minden aspektusát egyelőre nehéz felmérni, legfeljebb azt nyugtázhatjuk, hogy ennek köszönhetően akár néhány éven belül eltűnhetnek az utasokkal szemben agresszív taxisofőrök.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!