2p

Székesfehérvárra hozza számítástechnikai fejlesztő központját az ipari logisztika területén működő német Preymesser, a csoport magyar leányvállalata, a Preymesser Hungária Logisztikai Kft. pedig Fejér megye székhelyén nemzetközi raktárbázist épít - jelentette be tegnap a Napi Gazdaság értesülése szerint Michael Preymesser, a cégcsoport tulajdonosa.

Az első lépcsőben 2,7 milliárd forintból az Alba ipari zónában felépítenek egy 12 ezer négyzetméteres csarnokot, továbbá egy 400-600 négyzetméteres irodaépületet, a beruházás második szakaszában pedig a raktár automatikai berendezéseit telepítik. A Preymesser Hungária jelenleg az alumíniumiparban tevékenykedő székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft. késztermékáru-kezelésével foglalkozik. Az új logisztikai központban a késztermékek tárolását, kommissiózását, Európán belüli szállítmányozását végzik. A társaság számítástechnikai fejlesztőközpontja jelenleg is az Alcoa-Köfém területén működik, 60-70 alkalmazottal, az új telephely kialakítása után azonban várhatóan 80-100 főre bővül a létszám.

Az elsősorban szállítmányozással foglalkozó, budapesti székhelyű Preymesser Hungáriát 2004-ben alapították, jegyzett tőkéjét 2005-ben az alapításkori 250 millió forintról 750 millió forintra emelték. A társaság anyavállalatának, a kikötőfejlesztésben és hajózásban is érdekelt M. Preymesser GmbH-nak több magyarországi érdekeltsége is van: cégadatok szerint 25 százalékban tulajdonosa a dunaújvárosi Dunaferr Logisztikai Kft.-nek, 16,29 százalékban a budapesti DMS Kft.-nek, illetve 50 százalékban a csepeli szabadkikötőben közforgalmú kikötőként működő Ferroport Kft.-nek. - számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!