3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A megújuló energiaforrások adják Németországban a villamos áram 9 százalékát, melyből legnagyobb arányban a vízenergia részesedik.

Németországban a megújítható energiaforrásokból, a nap, a szél és a víz erejéből ered a villamos áram 9 százaléka. A wiesbadeni statisztikai hivatal adatai szerint 2003-ban 46,7 milliárd Kwh áramot nyertek megújítható energiaforrásokból. A vízenergiából származó áram áll az első helyen (48 százalék), majd a szélerőművek (39 százalék) és a biomassza hasznosítása (11 százalék) következik.

Ami az ökoáram termelését illeti, annak mintegy fele a magánszemélyek által használt berendezésekben keletkezik, 45 százalékot az energetikai cégek állítanak elő, 5 százalék pedig az általános célú ipari erőművekből kerül a villamoshálózatba.

A megújítható energiaforrások erőteljes hatást gyakorolnak a foglalkoztatásra: 2005 első felében az egy évvel korábbihoz képest 20 ezer új munkahely jött létre a szektorban, amely 150 ezer alkalmazottnak ad munkát. "A német energiaellátás jövője a megújítható energiaféleségeken múlik" - fejezte ki véleményét a szakszervezetekből, a vállalkozói és a fogyasztói szervezetekből valamint környezetvédőkből álló akciócsoport, írja az MTI.

Hazánkban még igen kevés a megújuló energiaforrásokból származó villamos áram, ám a várhatóan októberben hatályba lépő szabályozás valószínűleg új lendületet ad az ágazat szereplőinek.

Az új villamos energia törvény az eddigi 18,76 forintos éves átlagárat 23 forintra emeli, mely évről-évre nő az inflációtól függően. A kötelező átvételhez a termelőknek menetrendet kell készíteniük a termelés alakulásáról. Amennyiben túl nagy az eltérés az előirányzott és a valós áramtermelés között, a rendszerirányítás szankcionálhat.

A villamos energia termelés megoszlása energiahordozók szerint (TWh)

Energiahordozók 2000 2001 2002 2003
Szén 9,590 8,839 8,983 9,165
Szénhidrogén 11,013 13,056 12,877 13,539
Szénhidrogénből gázturbina 3,712 5,637 6,182 6,229
Szénhidrogénből gázmotor 0,030 0,090 0,390 0,862
Atom 14,180 14,126 13,953 11,013
Víz 0,178 0,186 0,194 0,171
Szél 0,001 0,001 0,004
Kommunális hulladék 0,110 0,112 0,059 0,067
Egyéb hulladék 0,120 0,098 0,091 0,186
Villamos energia termelés összesen 35,191 36,418 36,158 34,145

Forrás: GKM

A GKM adatai szerint az ország jelenlegi villamosenergia-fogyasztásának mintegy 2,5 százaléka származik megújuló energiából. Ezt az arányt az Európai Unió elvárásának megfelelően 3,6 százalékra kell növelni 2010-ig.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!