4p

Az ÁPV Zrt. csütörtöki ülésén jóváhagyta a Malév privatizációjáról szóló szerződés végleges formáját, így hamarosan aláírják a szerződést a vevő AirBridge Zrt.-vel. Erre annak ellenére sor kerül, hogy a szakszervezetekkel folytatott egyeztetés eredménytelenül zárult. Mfor.hu hírösszefoglaló.

Milyen tervei vannak Abramovicsnak a Malévval?

Veres János pénzügyminiszter korábbi nyilatkozata szerint a vagyonelemekért a Malév használati díjat fizetne, így fokozatosan térülne meg az államilag garantált hitelállomány. Az ÁPV Zrt. mindenesetre tovább tárgyal az orosz befektetővel arról, hogy pontosan mely vagyonelemek (például repülőgépek) kerüljenek az állami vagyonkezelőhöz. (Igaz, a Malév tulajdonában csupán egy Boeing- és négy CRJ-gép van, a többit lízingeli.)

Nem vonják össze

A kormányhatározat szerint a megkötendő adásvételi szerződésben az ÁPV-nek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a Magyar Köztársaság biztosítsa a Malév számára a nemzeti légitársasági státuszt és az ehhez kapcsolódó jogokat. Ez azt jelenti, hogy a légitársaságot 50 százalék plusz egy szavazat erejéig magyarországi bejegyzésű cégnek kell birtokolnia. (Az AirBridge Zrt. egy magyar gazdasági társaság, így teljesíti ezt a feltételt.)

Borisz Abramovics, az AirBridge Zrt. többségi tulajdonosa ezzel kapcsolatban nemrég a Figyelőnek nyilatkozva annyit mondott: a Malév a terveik szerint magyar nemzeti légitársaság marad. Összevonásról nincs szó, az AirUnion pedig szakmai partnere lesz a Malévnak. Az üzletember már korábban is célzott arra, hogy az AirUnion a magyar légicégen keresztül integrálódna az európai útvonalhálózatba, az pedig új piacokat szerezne ezáltal, főleg Oroszországban és az egykori Szovjetunió országaiban.

Nem akadály a Oneworld-tagság

Abramovics támogatja a Malév csatlakozását a Oneworld légiipari szövetségbe, és hatékonyság-, valamint eredményességjavulást vár tőle. Korábbi nyilatkozatai szerint a légitársaságnak a likviditás fenntartásához nagyon sürgősen legalább 30-50 millió dollárra (közel tízmilliárd forint) lenne szükség. Szerinte a Malév az elmúlt két évben gyengébb lett, vesztett súlyából, vagyonából, de még abban az állapotban van, hogy érdemes megvenni.

Az ÁPV még 2006. szeptember 7-én hirdetett nyilvános ajánlattételi felhívással induló, tárgyalásos privatizációs eljárást a nemzeti légitársaság állami tulajdonban lévő 99,95 százalékos részvénycsomagjára.

"A privatizáció legfőbb célja a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű társaság hosszabb távú működőképességének biztosítása az ehhez szükséges tőkeemelés révén, továbbá a vállalati szervezetrendszer megújulásának előmozdítása, és a légitársaság biztonságos finanszírozásának megteremtése állami szerepvállalás nélkül" - emlékeztetett a közlemény.

Négyen jelentkeztek a Malévért

A pályázat november 3-i határidejéig négyen nyújtottak be ajánlatot: a litván flyLAL légitársaságban érdekelt LAL Investiciju Valdymas, a többségében malévos pilóták által alapított Sky Alliance, az AirBridge és az Ofer Hava magánszemély által jegyzett az ír-magyar befektetői csoport. December közepén a Sky Alliance, január elején az ír-magyar csoport, január közepén pedig a litván pályázó esett ki a versenyből. Az ÁPV január 25-i döntésével egyedüli tárgyalófélként az Airbridge Zrt.-t hívta meg a privatizáció záró tárgyalási szakaszába.

Az AirBridge a magyar légitársaság legutóbbi, sorrendben harmadik privatizációs tenderén is részt vett, s akkor szintén az ő ajánlata bizonyult a legjobbnak. Az azonban - a hivatalos indoklás szerint - "nem kezelte megfelelően a Malév" hiteleit, így azt a pályázatot az ÁPV eredménytelenül, azaz eladásról szóló döntés nélkül zárta le 2005 augusztusában. Veres János pénzügyminiszter a sikertelenség okát egyébként abban látta, hogy a privatizáció - főleg az orosz szál miatt - túlzott mértékben a politika kereszttüzébe került.

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!