3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mivel különböztetheti meg egy cég magát versenytársaitól? Mi alapján dönt a vásárló? Milyen egy jó szlogen? Az mfor.hu kkv-knak szóló sorozatában szakértőnk ezúttal példákon keresztül mutat be olyan marketingmódszereket és -eszközöket, amelyek az eredményes működéshez szükségesek.

Mi alapján dönt a vevő? Jó szlogenek, rossz szlogenek.

Egy vízvezeték-szereléssel foglalkozó cég képviselője el szerette volna érni, hogy felfigyeljenek hirdetésükre, és több megbízást kapjanak. Tevékenységük, munkastílusuk ismeretében azokat a fogyasztókat szólították meg, akik rettegnek attól, ha szerelőt kell hívniuk, mert tudják, hogy az egy nap szabadságba kerül, hiszen otthon kell lenni 9-15 óra között.

Ezt szem előtt tartva a cég azt hirdette, hogy az előzetes hibafelmérést követően egyeztetnek egy konkrét időpontot (6-20 óra között) és "ha csak tíz percet is késünk, Ön már nem fizet nekünk munkadíjat!" A kemény, garanciára épülő hirdetés megjelentetése előtt persze át kellett gondolni a munkafolyamatokat, és egyeztetni kellett a szerelőkkel is, de - nekik - megérte!

Értelem vagy érzelem?

A vevők vásárlási döntésüket érzelmi alapon hozzák meg, amit aztán logikai alapon igyekeznek igazolni. Így a marketingüzenet során mindkét elemre fel kell készülni. Ezt a megállapítást nehéz elhinni, különösen akkor, ha valaki vakon hisz a számokban, a minőségi adatokban. Pedig az emberek benyomásaik, szimpátiájuk alapján döntenek.

Nem véletlen, hogy ezt használja ki a legtöbb nagy cég is, legyen az autó, mobiltelefon, levespor vagy bank. Nézzük csak meg, mit és hogyan ajánlanak például a kozmetikai termékek! Hirdetéseikben szépséget, fiatalságot, kényeztetést kínálnak, a termék "csak" az odavezető utat jelenti.

Miért van szükség szlogenre?

Egy jó cégszlogennek kettős hatása van: egyszerre segíti a cég megkülönböztetését és beazonosíthatóságát. Azonnal "elmondja", mi a tevékenysége, mire számíthatunk. A legjobb megoldást az adja, ha szinte része a cég logójának, így a cégnév és a beazonosítást segítő szöveg összekapcsolódik.

Használata fontos minden olyan kommunikációs eszköznél, ahol a cég neve vagy logója megjelenik, például névjegykártya, céges papír, mail aláírás, webes megjelenés, DM levél, szórólap, hirdetések.

Nézzünk néhány jó és rossz szlogent. Jó szlogenek: "Az egészség fontos, kezdje a bőrénél", "Napfogyatkozás gombnyomásra", "A gazdasági intelligencia magazinja". Rosszak: "Magyarország kedvenc bora", "Profi könyvelőiroda", "Az ingatlanportál", kereskedő cégek - "Mindent egy helyen".

A vásárló a legjobb reklám

Egy új vevő megszerzése mindig költséges és időigényes. Sok érdeklődő nehezen dönt, különösen, ha több hasonló ajánlattal találkozik. Ilyenkor a meggyőzésben nagyon sokat segíthet egy másik vásárló őszinte véleménye. Különösen bizalomkeltő, ha ez a vélemény névvel, címmel (akár weboldalon is!), esetleg fényképpel jelenik meg.

Ekkor már nem az "eladók" állítják magukról, hogy jók, megbízhatóak, pontosak, hanem valaki olyan teszi ezt, aki hozzánk hasonlóan Vásárló. És ez mindig bizalomkeltőbb.

Itthon még nem túl sok cég használja, pedig működik. Ilyen példákat találhatunk a

www.fps.hu

, a

www.neo-interactive.hu

, a

www.marketingszoftverek.hu

vagy a

www.humanmanufaktura.hu

weboldalon is, ahol a garanciák hozzájárulnak a cég hitelességéhez, a bizalomkeltéshez és ezeken keresztül újabb vevők szerzéséhez.

A következő cikkben azt nézzük meg, mennyit ér egy mosoly vagy egy jól feltett kérdés. Keszténé Kiss Jolán

www.marketingpraktikak.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!