2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Akik az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kulcsának emelése miatt ki szeretnének jelentkezni annak hatálya alól, azt szeptember 15-ig tehetik meg október 1-i hatállyal.

Az evából való évközi kijelentkezésre azért van lehetőség, mert a parlament az eva kulcsát október 1-jével 15 százalékról 25 százalékra emelte. A döntést nem árt alaposan megfontolni, mert azok, akik így határoznak, a következő négy évben nem választhatják ezt az adózási formát. A kijelentkezést egyébként szeptember 15-ig vissza is lehet vonni.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint augusztus 14-ig tíz adózó - öt egyéni vállalkozó és öt társas vállalkozás - jelentette be, hogy október 1-jétől már nem az eva szerint kívánnak adózni, bár a törvényi feltételeknek megfelelnek.

Az eva hatálya alatt maradók az adókulcs változásának követésére két megoldás közül választhatnak. Az egyik, hogy az első háromnegyedév bevétele után megfizetik a 15 százalékot, a később keletkező jövedelem után pedig a 25 százalékot. A másik megoldás, hogy az éves bevétel után egységesen 15 százalékot számolnak, de a bevétel egynegyede után további 10 százalékot fizetnek. Mindkét esetben úgy kell vezetni a nyilvántartásokat, hogy abból a választott megoldáshoz kapcsolódó adókötelezettséget ellenőrizni lehessen.

Az adókulcs emelése mellett van még egy változás: az evát december 20-ig kell a várható éves adó összegére kiegészíteni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!