"A terveknek megfelelően haladunk, július óta közel 10 ezer tonna fenékiszapot és szennyezett földet szállítottunk el. Ha minden jól megy, jövő év elején megkezdődhet a pakuratavak helyére tervezett kereskedelmi központ építése" - mondta Jean-paul Filliat, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója kedden. Az áruházlánc 2001-ben a kármentesítési költségek átvállalása fejében kapta meg a Ferihegyi repülőtérre vezető út mentén fekvő, korábban a MÁV, majd a Tüzép tulajdonában lévő erősen szennyezett területet.
A kármentesítés a számítások szerint az azt követő tereprendezéssel együtt mintegy másfél milliárd forintjába kerül majd az áruházláncnak. A tervezett bevásárlóközpont kísérő infrastrukturális fejlesztése lesz többek között a gyorsforgalmi út összesen 6 sávosra bővítése a Csévéző út és az Igló utca között - számol be a Napi Gazdaság.