2p

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg idén a Budapesti Operabált. Az idei esemény meghívottjai között szerepel mások mellett a Miss World szépségverseny első öt helyezettje. A szervezők a külföldi sztárvendég nevét egyelőre még nem árulják el.

Február 10-én nyitja meg kapuit idén a bálozók előtt a budapesti Operaház. A 12. Operabál szervezői ígérik, most is kitesznek magukért: ínycsiklandozó ételkülönlegességek, minőségi italok, táncosok és neves fellépők várják 2007-ben is a résztvevőket. Külföldről igazi sztárvendég is érkezik, ám tanulva a tavalyi év történéseiből, a nevét egyelőre még nem hozzák a nyilvánosság tudomására. Az elmúlt esztendő meghívottja, a világhírű francia színész, Alain Delon ugyanis betegségre hivatkozva végül lemondta a részvételt. Ezért idén csak akkor lebbentik le a fátylat a személyről, ha már biztos lesz, hogy el is jön. Amit azonban már most tudni: a Miss World szépségverseny első öt helyezettje szintén kapott meghívót az Operabálra.

A februári rendezvény újdonsága, hogy a bál főpróbáját 30 nyugdíjas korú is megtekintheti, akik egy rejtvénypályázat keretében jutottak hozzá ehhez a lehetőséghez. Az esti eseményre pedig öt "Hamupipőke" is eljuthat, ha még január 10-ig elküldik jelentkezésüket, és a próba során lábukra illik a báli topánka. Az öt szerencsést nem csak felöltöztetik és felékszerezik, hanem még táncpróbákat is kap Keleti Andreától.

Az Operabál bevételeiből most is jut jótékonyságra. Idén a Heim Pál Gyermekkórháznak ajánlottak fel a szervezők 1,5 millió forintot. Az adakozás részeként kalapács alá kerül Dárdai Péter festménye is, amely a közelmúltban elhunyt operaénekest, Gregor Józsefet ábrázolja Falstaff szerepében. Az alkotás kikiáltási ára 200 ezer forint.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!