A szlovák versenyhivatal állítólag még decemberben állította le a Tesco előretörését, de csak most hozták nyilvánosságra a döntést.
Ha a Tesco átvenné a Carrefour áruházakat, gyakorlatilag nem maradna versenytársa Szlovákiában - áll a hivatal állásfoglalásában. Ez a vásárlókat és a beszállítókat egyaránt hátrányosan érintené. A versenyhivatal döntése egyelőre nem jogerős, a Tesconak két hét áll rendelkezésre a fellebbezésre.
A francia Carrefour tavaly úgy döntött, hogy kivonul Szlovákiából és Csehországból, a két országban levő hipermarket-hálózatát pedig a Tescónak adja el.
A cseh versenyhatóságok már jóváhagyták az ügyletet, a Tesco ott 11 Carrefour-áruházat vett meg.
Tavaly novemberben a holland Ahold kiskereskedelmi konszern is bejelentette szlovákiai és lengyelországi kivonulását, miközben a Spar élelmiszer-áruház hálózat lapjelentések szerint azt közölte, hogy terjeszkedni akar Szlovákiában.