Az együttműködés lehetőséget biztosítana mindkét cég számára, hogy kihasználja a lehetséges szinergiák nyújtotta előnyöket, és hatékonyabb működésével javítsa regionális versenypozícióját. A megállapodás jó alapul szolgál a MOL és a PKN Orlen közötti kizárólagos tárgyalások megkezdésére a jövőbeni együttműködésről. A vállalatok megállapodtak abban is, hogy munkacsoportokat állítanak fel, melyek feladata a további együttműködési lehetőségek felmérése, és ezen kezdeményezések struktúrájának és időzítésének átgondolása.
Egy együttműködés a következő lehetőségeket foglalja magában:
Egy olyan kereszttulajdonlás lehetőségének vizsgálatát, melynek során mindkét fél egyenként 10- 15%-nyi részvényt szerezne a másik cég tőkéjéből;
Egy közös tulajdonban lévő társaság esetleges felállításának vizsgálatát, kezdetben az új üzleti és közös befektetési lehetőségek felkutatására, majd ezt követően - ha a felek ebben a későbbiekben megállapodnak - a vállalatok bizonyos meglévő eszközeinek közös üzemeltetésére.
Egy lehetséges fúzió megvalósításának szándékát, a gazdasági és stratégiai előnyök vizsgálatát követően. Ezen megállapodás aláírása a MOL és a PKN közötti tárgyalások egyik első lépésének tekinthető. Részletes tárgyalásokra a megállapodás aláírása után kerül sor, a MOL és a PKN által létrehozott szakértői csoportok közreműködésével és külső tanácsadók bevonásával.
A fent említett együttműködési kezdeményezések kizárólag a végleges megállapodások aláírása, valamint a kötelező vállalati/részvényesi/szabályozói jóváhagyások beszerzése után valósulhatnak meg. Annak ellenére, hogy a most aláírt dokumentum nem tartalmaz kötelező jellegű elemeket, mindkét fél meggyőződése, hogy e megállapodás az együttműködés hasznos átmeneti eleme, és mindkét cég várakozással tekint az elkövetkezendő tárgyalásokra a MOL és a PKN képviselői között.
Kapcsolódó anyag
Tízmilliárd dolláros multivá válhat a Mol
Megegyezett a Mol a lengyel PKN-nel
A MOL és a PKN Orlen - a Magyar és a Lengyel Köztársaság miniszterelnökeinek jelenlétében - a mai napon megállapodást írt alá, amelyben kezdeményezik egy együttműködés megteremtésének lehetőségét a Közép és Kelet-Európai régió olajiparában.