3p

Kedden ünnepélyes keretek között debütált a magyar piacon az első számú európai diszkont légitársaság. A Ryanair május elejétől heti 3 járatot közlekedtet London és Sármellék között, 2-3 éven belül pedig vezető pozícióba szeretne kerülni a Magyarország és Anglia közötti szakaszon, derül ki az mfor.hu tudósításából.

Tomasz Kulakowski

"A London Stansted és Sármellék között közlekedő gépeken idén mintegy 40 ezer utast várunk. Kutatások szerint 1000 utas átlagban egy új munkahelyet teremt a régióban, így megjelenésünknek köszönhetően idén mintegy 40 új állás jöhet létre Sármellék környékén" - hangsúlyozta a nyitójárat fogadásának és az új terminál felavatásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tomasz Kulakowski, a cég Közép-Európáért felelős értékesítési és marketingvezetője. Amennyiben a járat sikeres lesz, a légitársaság rövidesen újabb desztinációkat jelenthet be.

Lapunk kérdésére hozzátette: 2-3 éven belül az összes légicég közül a Ryanair szeretné szállítani a legtöbb utast Anglia és Magyarország között. Lengyelországban ilyen téren már most vezető pozícióban van a társaság.

A londoni járat Sármelléken

"Az egész térség turizmusának új lendületet adhat az ír vállalat" - emelte ki beszédében Gubicza Ágoston, a FlyBalaton repülőtér ügyvezető igazgatója. Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter úgy véli: a Ryanair megjelenése a repülőtér, a kormányzat, Zala megye, a regionális fejlesztési tanácsok és egy ír befektetői csoport összefogásának köszönhető. A légitársasággal folytatott tárgyalásokban egyébként a kabinet képviselője is részt vett. A miniszter szerint a kormány mintegy 600 millió forinttal segítette a repülőteret, többek között a marketingtevékenység támogatásával, a biztonságos működéshez szükséges fejlesztésekkel, illetve két tűzoltóautó megvásárlásával.

Az új terminál

Horváth Zsolt Csaba közlekedési helyettes-államtitkár szerint a mai esemény fontos lépés azon programban, amelynek célja, hogy Ferihegyről a vidéki repterekre tereljék át az utas-, majd az áruforgalom egy részét. Hosszútávon pedig el szeretnék érni, hogy vidéken 200 kilométerenként legyen olyan repülőtér, ahonnan el lehet jutni Európa legnagyobb légikikötőibe.

Kulakowski tájékoztatása szerint a Ryanair Európa legnagyobb diszkont légitársasága, mind utasszám, mind nettó profit szempontjából. A cég jelenleg 15 központtal rendelkezik, 332 járatot üzemeltet, gépparkja pedig 107 darab Boeing 737-800-asból áll. A társaság utasszáma az elmúlt években átlagban 20 százalékkal növekedett, így a 2006-2007-es üzleti évben át kívánják lépni a 42 milliós határt.

A Ryanair magyarországi megjelenésével kapcsolatos elemző írásunkat szerda reggel olvashatják.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!