2p

Az Anheuser-Busch InBev (AB InBev), a világ legnagyobb söripari konszernje újabb erőfeszítést tett, hogy rátegye a kezét legnagyobb versenytársára, a második helyen álló SABMiller konszernre, a Dreher Sörgyárak anyavállalatára.

A belgiumi központú AB InBev szerdán közölte, hogy részvényenként 42,15 fontot, összesen 68 milliárd fontot kínál a londoni székhelyű SABMiller részvényeiért, miután korábbi két, 38 fontos, illetve 40 fontos ajánlatát a SABMiller visszautasította. Az ajánlat egyelőre semmire sem kötelez, a vállalatnak október 5-ig kell kinyilvánítania "szilárd szándékát " az ajánlattételre. A SABMiller részvénye 1,6 százalékkal 36,68 fontra emelkedett Londonban.

A londoni cég azonban közölte, hogy "amint tudja" összehívja az igazgatótanácsot, mert az ajánlat nincs minden részvényese ínyére.

"A SABMiller a globális söripar koronagyémántja (.....) Az AB InBev-nek kell a SABMiller, de opportunista és számos feltételt tartalmazó ajánlatot tett (...) és számottevően alulértékeli cégünket" - mondta Jan du Plessis, a SABMiller vezérigazgatója.

Az AB InBev azt is felajánlotta, hogy a SABMiller részvényeinek 41 százaléka erejéig hajlandó részben készpénzzel, részben saját részvényeivel fizetni, ami feltehetőleg vonzó lehet az összesen 40,6 százalékot birtokló két főrészvényes, az amerikai Altria dohányipari konszern és a Santo Domingo család számára.

Elemzők szerint a tranzakció a globális söripari konszolidáció végjátéka lehet, miután a "négy nagy", az AB InBev, a SABMiller, a Heineken és a Carlsberg már világméretekben lefedik a piacot, és a világ sörtermelésének több mint felét adják. A fúzióval az Euromonitor felmérése szerint az új konszern a globális sörpiac 30 százalékát tartaná kézben, jóval megelőzve a 10 százalékos piaci részesedéssel bíró Heineken NV-t. A holland vállalat is erősíti pozícióit, mintegy 700 millió euróért megvásárolja a brit Diageo szeszipari konszern söripari részlegét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!