"Fontos az energiaforrások diverzifikációja, tehát törekednünk kell arra, hogy a jövőben a lehető legtöbb helyről tudjunk beszerezni gázt" – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba energiaügyi miniszter. Az előrelépés egyik eszköze lehet a Nabucco-gázvezeték, amelynek építéséről hamarosan Budapesten tartanak csúcstalálkozót a programban érintett országok részvételével.
Európai hálózatot kell kiépíteni
A miniszter a további teendők között említette, hogy az uniós energetikai hálózatokat össze kell kötni annak érdekében, hogy a jövőbeni krízisek során a kevésbé rászoruló államok segítséget tudjanak nyújtani a nagy bajban lévő országoknak. Így például Magyarország és Románia, valamint Magyarország és Ukrajna között is gázvezetékeket kellene kiépíteni, tette hozzá.
Molnár Csaba szerint emellett a jelenleg 500 millió köbméter gáz befogadására alkalmas stratégiai tároló bővítésére is szükség van. Ezt a tartalékot a mostani krízis során felszabadították, ám nem használták – az igényeket kereskedelmi tározókból, hazai kitermelésből és nyugati importból fedezik.
Az aktuális helyzettel kapcsolatban megjegyezte: a magyar kormány eddig még nem kapott tájékoztatást a szállítások újraindulásáról – igaz, annak idején a gázcsap elzárásáról sem jött hivatalos értesítés.
Blokkolják a gázszállítást
Mint ismert, kedd reggel az oroszok közölték: helyreállították az Európába irányuló gázszállítást, és a gáz már ukrajnai területen áramlik a vezetékekben. Az Európai Bizottság délelőtt azonban azt állította, hogy jelenleg nem vagy csak csekély mennyiségben jön orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át. A bizottság képviselői igyekeznek meggyőzni az orosz és az ukrán illetékeseket, hogy a lehető legtöbb bekerülési ponton indítsák el a lehető legnagyobb mennyiségben a gázt.
A Gazprom illetékese kedd délben úgy nyilatkozott, Ukrajna területére nem érkezik Oroszországból gáz, mert valamilyen okból az ukrán rendszer nem fogadja azt. Az APA hírügynökség szerint a Naftogaz ukrán állami energiakonszern időközben elismerte: blokkolják a Nyugat-Európába irányuló szállításokat, mivel elfogadhatatlanok számukra a tranzittal kapcsolatban támasztott Gazprom-feltételek. Szakértők korábban egyébként úgy nyilatkoztak, normál esetben a gáz 36 óra alatt, azaz szerda estére érheti el az Unió határait.
Molnár Csaba szerint azzal kapcsolatban nincs információjuk, hány óra alatt érhet a gáz Magyarországra. Hozzátette, hogy felkészültek az orosz gáz ismételt fogadására – bár az átállás műszakilag nehéz, mivel a magyar gázrendszer jelenleg önellátó üzemmódban működik.
Még nem oldják fel a korlátozásokat
A mai nappal kapcsolatban megjegyezte: a fogyasztás - a hétfői 63,5 millió köbméter után - 63-65 millió köbméter körül alakul majd. Ezt a rendelkezésre álló forrásokból - a gáztárolókból 53 millió köbméter, hazai termelésből 9 millió köbméter, nyugati irányú importból négymillió köbméter - fedezni tudják.
Az első kategóriába tartozó fogyasztók korlátozása – amellyel a miniszter szerint naponta mintegy hétmillió köbméter gázt spórolunk – továbbra is fennmarad. Ezt csak akkor oldják fel, ha elegendő mennyiségű gáz érkezik majd Ukrajna felől.
A Balkánt érintő szállításokkal kapcsolatban megjegyezte: ma Szerbiába 4,2 millió, Bosznia-Hercegovinába 1,5 millió köbméter gáz továbbítását tervezik, a horvátok pedig – Ausztrián keresztül – egymillió köbmétert kapnak.
Tegnap egyébként Ausztria irányából 5,9 millió köbméter gáz érkezett, amiből négymillió köbméter hazai célú volt; 1,2 millió köbmétert Szerbia, 0,7 millió köbmétert pedig Bosznia-Hercegovina felé továbbított a Földgázszállító Zrt. Ukrajna irányából továbbra sem érkezett földgáz.
Molnár a jó hírek között említette, hogy az elmúlt napon némi felmelegedés volt tapasztalható. Szombatig a nulla fokot is elérheti az átlagos hőmérséklet, így csökkenhet a gázfogyasztás.
A cégeket a korlátozások miatt ért károkkal kapcsolatban megjegyezte: nincs lehetőség kártérítésre – csak abban az esetben, ha kiderülne, hogy a korlátozás jogtalan volt.
Medvegyev: ismét leállhatnak a szállítások
Bár a mostani krízis – úgy tűnik – lassan megoldódik, elemzők figyelmeztetnek: az orosz-ukrán gázviszály még nem ért véget. A Kommerszant című orosz lap szerint az Ukrajnának szánt gázszállításokról – ezen belül az árról - továbbra sincs megállapodás, és nem sikerült rendezni az Európába szánt orosz gáz továbbításához szükséges gázmennyiség kérdését sem.
Vasárnap Dmitrij Medvegyev orosz államfő pedig úgy nyilatkozott: ha Ukrajna továbbra is a tranzitból vesz majd le gázt – márpedig múlt hét elején éppen ez vezetett az európai, ezen belül a magyar szállítások leállításához - , akkor a Gazprom ezzel a mennyiséggel kevesebbet fog szállítani, vagy ismét teljesen leállítja a szállításokat.
Az EU-országok gázfogyasztásának mintegy negyven százaléka importból, 25 százaléka orosz importból származik. Utóbbi nyolcvan százaléka Ukrajnán át érkezik.
Menedzsment Fórum