4p

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény egyik legjelentősebb jogszabály-módosítása a 13. havi fizetést érintette. Eleinte ezt teljesen eltörölték – legalábbis a válság idejére -, majd visszajött keresetkiegészítés formájában, ez azonban nem az összes közszolgálatosnak jár.

(Mfor-montázs)

Az idei évtől több jogszabályt is módosítottak a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, illetve annak végrehajtási rendeleteiben. Egyebek között 2009-ben nem jár a 13. havi illetmény, amely helyett keresetkiegészítés néven kapják meg ezt a dolgozók – mondta Dr. Horváth István, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője a Conforg szakmai konferenciáján csütörtökön.

Aki pont ekkora vagy ennél nagyobb összeget keres, az havonta bruttó 15 ezer forinthoz juthat keresetkiegészítés formájában. Aki ennél kevesebbet, az arányosan kisebb összeget kap havonta.

Dr. Horváth István szerint egyébként maga a kifejezés elhibázott, hiszen ha már keresetkiegészítésről beszélünk, annak teljesítménybérként kellene szolgálnia, amelyet egyszeri alkalommal kapnak meg a dolgozók. Így viszont olyan, mintha előleget kapnának ahelyett, hogy az eredményt díjaznák.

Szigorúbb szabályozás

Ha a jogszerű feltételeket összehasonlítjuk a 13. havi illetménnyel, akkor azt tapasztaljuk, hogy bizonyos pontokban a törvény szigorúbban szabályozza a keresetkiegészítést, mégpedig a jogviszony szüneteltetése tekintetében. Ugyanis a 13. havi bérnél a távollétet nem vették figyelembe, az új szabályozás szerint viszont ha valaki keresőképtelen, például beteg, akkor ezen időszakra nem jár neki  a kiegészítés. Így arányában csökkentett összeget fog kapni attól függően, hány napot dolgozott.

Ha valakit tavaly mentettek föl, és mentesítették a munkavégzési kötelezettség alól a fölmondási idő alatt, akkor erre az időszakra szintén nem jár kiegészítés. Központi illetmény számfejtésnél ugyanakkor gondot okozhat, hogy ha a hónap végén, például 25-én kezdik meg ezt a tevékenységet, és tegyük fel, a dolgozó 26-án esik ágynak, milyen módon fogják utólag visszakövetelni a pénzt.

Fontos tudni, hogy a keresetkiegészítés csak a közigazgatásban munkaviszony keretében foglalkoztatottakra vonatkozik, tehát például a nem közszférába tartozó pedagógusoknak, illetve a kiszervezett kórházakban dolgozóknak nem jár. Az egészségügyi dolgozók egyébként a korábbi terveknek megfelelően alkotmánybírósághoz is fordulnak a szerintük diszkriminatív rendelkezés miatt.

Kevesebbet keresnek majd a vezetők

A törvény még számos ponton változott: egyebek között új szabályozások vannak arra vonatkozólag, hogy a megüresedett állások esetében mikor nem kell pályázatot kiírni. Erre például akkor nem kerül sor, amikor a munkakör betöltése haladéktalanul fontos. Dr. Horváth István szerint ez egy jó gumiszabály, hiszen nincs meghatározva, ki dönti el, hogy helyes volt-e az eljárás, valóban gyorsan kellett-e embert szerezni a pozícióra.

A törvény szerint egy évre szóló határozott időre szintén nem szükséges pályázatot kiírni. Azonban olyan formában könnyen kijátszható a törvény, hogy ilyen úton felvesznek valakit, majd már másnap munkaviszonyt alakítanak ki.

Némileg módosultak a jogszabályok a kinevezésekre, a felmentésre és a minősítésekre vonatkozólag is. Újraszabályozták a vezetői illetményeket is: ez alapján a vezetők többsége ugyanannyit fog keresni 2009-ben, mint tavaly, hiszen a vezetői illetményrendszerben a száz százalékos szintet nagyjából 10 százalékkal lenyomják. Talán az egyetlen kivétel az olyan munkakör, amelyben fokozott egészségkárosító hatással jár a munkavégzés, hiszen ilyenkor a pótlék megemelheti az összeget.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!