2p

Minden települést elérne üvegszálas internet-hozzáféréssel a most tervezés alatt álló Nemzeti Digitális Közmű hálózata - mondta a rendszert bemutató hétfői budapesti konferencia után tartott sajtótájékoztatón Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

A szakmai és politikai egyeztetések után létrejövő projektben "nem az építés lesz a hosszú idő", hanem a peremfeltételek kialakítása és a szükséges engedélyek beszerzése - közölte, ezzel magyarázva, hogy a technológia telepítéséhez szükséges egy-másfél év és a maximális öt esztendő közé tudja becsülni a létrehozás időhorizontját. Hozzátette: a cél az, hogy a lakosság minél nagyobb része rendelkezzen szélessávú internet-hozzáféréssel.

A hálózat települési szintig történő kiépítésének "több tízmilliárdos, százmilliárdos" nagyságrendű költségeinek minél nagyobb hányadát fedeznék európai uniós forrásokból, a rendszer modellje pedig egyfelől a kormányzati gerinchálózat, másrészt a Magyar Tudományos Akadémiát, a kutatóhelyeket és az egyes egyetemeket összekötő háló - mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: reális a lehetősége, hogy a piac szereplőivel, de nem piaci logika szerint kiépített, működtetett, másodpercenként 6-10 megabit sávszélességet kínáló, de bővíthető kapacitású rendszer "a nemzeti-össztársadalmi digitális közmű modernizációs eszközként megjelenjen".

Baja Ferenc elmondta: felkérte a parlament informatikai albizottságának elnökét, hogy a szakpolitikusok ötpárti egyeztetésen tekintsék át, "milyen mértékben támogatják a koncepciót", ugyanakkor bizakodásának adott hangot annak kapcsán, hogy mindeddig egyik párt sem utasította el a felvetést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!