Munkaerő-toborzás más régiókból: Csábító trükkök, Trükkös csábítók

Nyugat-Magyarország további fejlődésének egyedül a szűkös munkaerő-kínálat szabhat gátat - jósolták néhány éve. Így is lett, a vezetőknek a pénz mellett csábító trükköket is alkalmazni kell, hogy megtalálják a megfelelő embert a megfelelő helyre.

Sándor Péter januárban foglalta el a Hunguest Hotels soproni szállodáinak igazgatói székét. Erősen tartott attól az évenként megélénkülő határ menti regionális munkaerőmozgástól, amely jelentősen megnehezíti mindazok munkáját, akik az osztrák-magyar határ innenső oldalán szeretnének kvalifikált munkaerőt foglalkoztatni. Májusban - amikor a sógoréknál beindul a szezon, sorra nyitnak a panziók, vendégfogadók - sokaknak jelent komoly kísértést a kvalifikált munkaerőnek kínált 500-1000 schillinges napibér. "Ezen a helyzeten még a Haider vezette Szabadságpárt hatalomra kerülése sem módosított észrevehetően, idegenek nélkül az idegenforgalom nem működne Ausztriában sem” - vázolja a helyzetet Sándor Péter, aki több évtizedes szegedi tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy elvállalja az 521 szobát jelentő három szálloda első emberének tisztét. (Csak összehasonlításképpen: a 60 ezres Sopron lélekszámánál háromszor nagyobb Szegeden összesen található 481 szállodai szoba.)

A szűk keresztmetszetű munkaerő-kínálat feloldására Sándor Péter egy többszintű stratégiát dolgozott ki. A szállodákban nélkülözhetetlen szakembereket újsághirdetésekkel csábítja a hűség városába. "A Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán - esetleg épp munka nélkül lévőknek - komoly vonzerőt jelent az alföldi 35-40 ezres bruttó fizetésekkel szemben nálunk elérhető 50, esetenként 60 ezres összeg" - avat be a csábítás nagyon is praktikus módozataiba a lelkes szivarrajongóként is ismert szakember.

Az ország távolabbi vidékeiről érkezőknek komoly vonzerőt jelent a két fő számára 4000 forintért igénybe vehető szállodai férőhely is, amelyet az 520 szobából kifejezetten erre a célra tartanak fent. Főszezonban ezek a férőhelyek is értékesíthetőek lennének, de az igazgató munkatársai megnyugtató elhelyezését mindennél fontosabbnak tartja.

Sándor Péter a Sopronban dolgozó vendéglátóipari szakembereket három csoportba sorolja. Egy számottevő réteg tartósan Ausztriában képzeli el a jövőjét, ők kiestek a szóba jöhető alkalmazottak köréből. A Sopronban szép számban jelenlévő gourmet kategóriájú éttermek kínálta 100-150 ezres fizetésekkel szintén nehéz konkurálni, de itt már komoly tényező a fekete alkalmazás természetéből jelentkező létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság.

Komolyan lehet viszont építkezni a volt SZOT-üdülők munkatársaira - "kimazsoláztam az értékeket" -, akik több évtizedes tapasztalattal bírnak, és nem elhanyagolható módon magukénak érzik azt a fajta értékrendet, amelyben a cég iránti h?ség, a vezetés iránti lojalitás kitüntett helyen áll.

Sándor Péter élt azzal a lehetőséggel is, amely szerint a szakképzési hozzájárulás visszatartható, amennyiben a cég az egyébként befizetendő összeget saját munkatársai képzésére fordítja. "Az évi 1,5-2 millió forintból 15 ember továbbképzését tudom finanszírozni. Ők biztosan maradnak, mivel az oktatásért cserébe 1-2 évig szerződésben rögzítjük a további alkalmazásukat" - mesél egy kifizetődőnek tűnő megoldásról az igazgató.

Az év eleji váltáskor, a 7-8 fős felsőmenedzsment Sándor Péter környezetéből került ki, többnyire az igazgatót követve Szegedről. "A tágabb értelemben vett vezetőség tagjainak kiválasztásakor viszont bizton számíthattam a már említett lojális régi gárdára, akik lelki szinten is komoly mértékben kötődnek városukhoz és az őket alkalmazó szállodához" - beszél az általa is nagyra tartott értékekről a szállodaipari szakember. Az emberileg megtehető erőfeszítések mellett a szállodáknak van egy olyan, a földrajzi helyzetből fakadó előnye is, amelyet kevés város mondhat magáénak. Sopron évtizedekig zárt városnak számított; a misztikus varázs ma is él. Sokan szeretnének szerencsét próbálni a turistacsalogató magyar városban. "Nem tagadom, a város adottságai kifejezetten hasznosak, amikor munkatársakat toborzok szerte az országban" - ismeri el a jó alapokat Sándor Péter.

Mások a tapasztalatai a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárnak. "A cég a megszokottnál is jelentősebb megrendelések teljesíthetősége érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központtal közösen szervezett munkaerő-toborzó utakat a jelentős munkanélküliséggel sújtott északkelet-magyarországi megyékbe" - meséli Horváth Kálmán, a cég humánstratégiai vezetője. Salgótarján, Balassagyarmat, Miskolc és Ózd városok munkaügyi szervezetei adtak lehetőséget, átlagosan 80-100 fő munkanélkülivel történő találkozásra.

A "kapcsolattartási kötelezettséget" teljesítő meghívottak összesen nem több, mint 10-15%-a mutatott érdeklődést a lehetőségek iránt. (A megcélzott munkaerőnek - esztergályosok, marósok, köszörűsök hagyományos és NC-CNC vezérlésű gépre, kovácsok, kohászok - versenyképes fizetéseket - bruttó keresetként 80-100 ezer forint - étkezési, üdülési hozzájárulást, olcsó kollégiumi elszállásolás szervezését, korszerű munkakörülményeket - és a sort még tényleg hosszan lehetne sorolni - ígértek). Horváth a csekély érdeklődés lehetséges okai között említi, hogy a tartós munkanélküliek nagy része idővel megtalálja a minimális szükségleteihez kellő megélhetési lehetőségeket. Az érdeklődők viszonylag nagy anyagi előnyt igényelnek ahhoz, hogy a törvényi, vállalati szabályozottság kötelmeit, az utasítási rendet magukra vállalják.

A Rába tapasztalatai szerint a kínosan nagy többség eleve nem rendelkezik az igényes munkákhoz minimálisan szükséges szakképzettséggel, gyakorlattal (ISO minőségbiztosítási követelmények). A családi háttér, a letelepültség (ház, lakás) viszonylagos biztonságát is félnek feladni, különösen akkor, ha a társ rendelkezik keresettel. A végleges áttelepedést megakadályozza az országrészek közt mérhető hatalmas ingatlanár- és megélhetési különbség. A megszokott, sajnos sokaknál a lepusztulás irányába ható életvitelből, rendszeres, szabályozott életet élni sokan már képtelenek.
A viszonylag nagy létszámokat megmozgató toborzókból végül a Rábánál alkalmazott húsz-huszonöt fő napjainkra mindössze három főre olvadt, úgy, hogy a többség szinte 3 hónapon belül feladta. Néhányan a család távolléte, mások letelepülési nehézségek, de a többség fegyelmezetlenség, a kötöttségektől való menekülés okán távozott a társaságtól. "A magyar munkaerő a munkáltató maximum 30-40 km-es bejáró-vonzáskörzetén túl nem mobilizálható. A felsoroltakon túl ennek infrastrukturális okai is vannak" - összegzi meglátásait Horváth Kálmán.

Tapasztalataikból mégis tudtak profitálni: "Nemcsak munkanélküliekkel, hanem a vállalkozókkal, üzemek, gyárak feladatot kereső képviselőivel is konzultálhattunk. Ottani találkozásaink szerves részét képezhették a ťRába Rt. beszállítói mintaprogramjáŤ-nak, melynek keretében a térségből több mint fél száz ajánlat érkezett, amiből közel harminc ma is működő beszállítói kapcsolatként funkcionál" - mesél a nem lebecsülendő pozitívumokról Horváth Kálmán. (R. G.)