2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Naperőmű épülhet a dél-szlovákiai Nagymegyeren, miután az önkormányzat mintegy hathektáros területet kíván értékesíteni erre a célra. A nagymegyeri önkormányzat augusztus 16-án zárja le a nyilvános versenypályázatot, amelyre még várják a beruházók jelentkezését - írja keddi számában az Új Szó című pozsonyi napilap.

A helyi képviselő-testület júniusi ülésén döntött úgy, hogy kifejezetten napkollektorok telepítése céljából eladásra kínálja fel egy nagyjából hathektáros parcelláját.

Nagymegyeren még évekkel ezelőtt döntöttek zöldmezős ipari park kialakításáról, ám a gazdasági válság közbeszólt, a korábbi jelentkezők visszaléptek, a beruházás mindmáig várat magára.

Az ipari park parcelláinak eladása kapcsán az önkormányzat eredetileg a munkahelyteremtést tartotta elsődlegesnek, pontosan meghatározta, hogy az eladott terület nagyságától függően hány tartós munkahely kialakítását és fenntartását várja el a vevőtől.   A beruházástól azt remélik, hogy a város melletti ipari park további befektetők érdeklődését is felkeltheti.

A hathektáros terület négyzetméterenkénti 12 eurós eladási árát alapul véve a város több mint 700 ezer euró (200 millió forint) bevételt remél a föld eladásából.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!