2p

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői ezúttal sem állapodtak meg a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen.

A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről augusztus 12-én folytatják.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az egyeztetés után az MTI-nek elmondta: megítélésük szerint a MÁV menedzsmentje nincs abban a helyzetben, hogy megállapodjon a sztrájkkövetelésekről, mert "a politika nem engedi az egyezséget."

A VDSZSZ alelnöke szerint ebben nemcsak a közlekedési tárca vezetésének, hanem a miniszterelnöknek is szerepe van, hiszen tudnia kell, hogy milyen társadalmi feszültséget okoz a kormányzat hozzáállása a kérdés rendezéséhez.

Bárány Balázs elmondta: bár a következő tárgyalás augusztus 12-én lesz a MÁV menedzsmentjével, ez nem zárja ki, hogy bármikor folytassák a felfüggesztett vasutassztrájkot.

A szakszervezeti alelnök hangoztatta: a VDSZSZ a kormányzattal is folytatná informálisan a tárgyalást - ha erre "hajlandóság mutatkozna" - annak érdekében, hogy a vasutasok elérjék azt, amiért immár több mint fél éve küzdenek.

"Nem akarjuk, hogy további sztrájkok nehezítsék a vasút helyzetét, kompromisszumra készek vagyunk a megállapodás érdekében, de amíg a másik fél nem mozdul el álláspontjáról, addig ezt mi sem tudjuk megtenni" - mondta Bárány Balázs.

A VDSZSZ alelnöke elmondta: a közlekedési tárcánál pénteken megtartott vasúti egyeztető bizottságban is felvetették a sztrájkkövetelésüket, erre továbbra is várják a minisztérium válaszát.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője a tárgyalás után elmondta: a keddi egyeztetésen sem közeledtek az álláspontok, ebben január óta nincs elmozdulás. A vasúttársaság továbbra is azon a véleményen van, hogy felesleges a dolgozókat sztrájkba hívni ezekkel a követelésekkel, mert nem teljesíthetőek.

A MÁV Zrt. szóvivője elmondta: a még elégséges szolgáltatásban sem tudtak megállapodni, a MÁV a csökkentett nyári menetrendnek megfelelő közlekedést ajánlott.

A szakszervezet továbbra is a vasúti vonalakon napi egy-egy vonatpár, a budapesti elővárosban pedig további 20 vonat közlekedtetését javasolja.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!