A versennyel kapcsolatban a megkérdezettek többsége a kiegyenlített szabályozás híve: a lakosság több mint kétötöde, a jogászok fele, a vállalkozók kétharmada szerint jobb, ha a gazdasági folyamatok szabályozásában azonos mértékű az állam és a piaci verseny szabályozó hatása.
Az egyes csoportokon belül tíz százalék alatti azok aránya, akik a kizárólag az állami szabályozás hívei, míg kizárólag a piaci szabályozást a megkérdezettek kevesebb, mint öt százaléka tartja ideálisnak. A vállalkozók többsége a kiegyenlített szabályozás híve, míg 2004-ben még a piaci verseny általi szabályozást támogatók voltak többségben.
Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják elég erőteljesnek vagy gyengének a gazdasági versenyt, tíz lakosból négyen erősebb versenyt várnának. Az egyes csoportokat vizsgálva a jogászok és a gazdasági újságírók több mint kétharmada, míg a vállalkozók mindössze 16 százaléka szeretne erősebb gazdasági versenyt.
A vállalkozók úgy gondolják, hogy Magyarországon a nagyvállalatok uralják a piacot, nehéz a hozzáférés az értékesítési lehetőségekhez, és a politika túlságosan befolyásolja a gazdaságot. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megállapítható, hogy nem a piac szabályozottságát, inkább annak hiányát, illetve a szabályok áthágását látják problémának a magyar vállalkozók.
A GVH munkáját a lakosság harmada megfelelőre értékelte, míg azok, akik munkájuk során rendszeresen foglalkoznak a gazdasági élet kérdéseivel - jogászok, gazdasági újságírók - körében ez az érték hatvan százalék fölötti. A vállalkozók fele szintén megfelelőnek tartja a GVH munkáját. A GVH-val szembeni elégedettségi mutatók jelentősen javultak a 2004-es közvélemény kutatáshoz képest - derül ki a Tárki felméréséből.