2017. november 8. 17:34

A Magyar Telekom Zrt. növelte bevételét 2017 harmadik negyedévében is az előző év azonos időszakához képest, miközben eredménye is javult a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett jelentés szerint.

A konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján a távközlési szolgáltató összbevétele 8,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 155,4 milliárd forintot tett ki. Az emelkedést - az előző negyedévhez hasonlóan - a rendszerintegrációs és IT-bevételek bővülésével magyarázták, valamint a magasabb készülékértékesítésnek, illetve a mobil adathasználat folytatódó növekedésének volt köszönhető. Ugyanezen tényezők hatására 2017 első kilenc hónapjában az összbevétel 6,5 százalékkal 449,4 milliárd forintra nőtt 2016 azonos időszakához képest. 

Az adózott eredmény a harmadik negyedévben 19,34 milliárd forint lett, 41,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők a cég által közölt konszenzus szerint 13,3 milliárd forint nettó eredményt és 150,0 milliárd forint árbevételt vártak. A cég közölte, hogy éves árbevételi terve változatlanul 580 milliárd forint marad.

MTI 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.