2p

Sok esetben a cégvezetők nem őszinték az munkaerő-felvétellel és elbocsátással kapcsolatos szándékaikra rákérdező kérdőívek kitöltésénél, írja a Wall Street Journal.

A cikk Marty Lyons esetét hozza fel példának. A kis céget vezető menedzser egy teszt-kérdőívben a következő évre a stáb bővítését jelölte meg célként, majd mindössze egy munkahellyel toldotta meg a meglevők számát, emellett pedig a valóságban elbocsátásokat tervezett, bár ezeket a lehető legkésőbbre szándékozta kitolni. A Lyons által felvett egyetlen munkatárs egy hatékonysággal foglalkozó szakember volt, akit a tíz kolléga munkájának intenzitásának fokozására vettek fel.

Mindez a Wall Street Journal cikke szerint példa arra, hogy míg a legutóbbi időszakban számos kutatás során a munkaadók jelentős mértékű toborzást irányoztak elő erre az évre, nem biztos, hogy mindez ténylegesen munkaerőpiaci bővülést hoz majd magával. A gazdaság irányítói a felmérések szerint optimisták, azonban valójában egyelőre senki sem kívánja növelni a humán erőforrásra fordított keretet, ehelyett a meglevő alkalmazottakat kívánják hatékonyabban 'kiaknázni' a vezetők. A hosszas krízis után újra emelkedő bevételekből egyelőre nem kívánnak költekezni a gazdasági szereplők, legyenek bármilyen optimisták.

Az amerikai Business Roundtable szerint a következő hat hónapban a vállalatok vezetőinek 33 százaléka kíván új embereket felvenni, és csak 22 százaléka tervez elbocsátásokat. Az Economy.com felmérése hasonló adatokat mutat: eszerint háromszor annyian szándékoznak új alkalmazottakat szerződtetni, mint ahányan meglevő munkatársaktól akarnak megválni. A kedvező várakozások ellenére az USÁ-ban 2001 óta megszűnt 2,3 millió munkahelyből eddig mindössze 700 ezer teremtődött újra.

A kérdőívek sokak szerint nélkülözik a mélyebb kérdéseket, és nem eléggé átfogóak, emellett miközben azt kérdezik, hány embert akar toborozni az adott vállalat, nem kérdezik meg, párhuzamosan mekkora lesz az elbocsátás mértéke. A statisztikusok szerint az úgynevezett diffúziós index mutatja meg a tervezett és a valós munkahelyi mozgás közti eltérést. Miközben a gazdasági vezetők kifejezik derűlátásukat a jövőre nézve, nem őszinték azzal kapcsolatban, mennyire fog a fellendülés tükröződni az ő foglalkoztatási politikájukban.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!