2p

A GE környezetbarát termékek és szolgáltatások értékesítéséből származó árbevétele 2005-ben elérte a 8,4 milliárd eurót, a rendelésállomány csaknem a kétszeresére, 14 milliárd euróra nőtt. A vállalat 2005-ben vezette be Ecomagination nevű zöld programját.

"A program befektetőink és vevőink számára is kifizetődőnek bizonyul" - jelentette ki Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója. "Korszerű környezetbarát termékeink és szolgáltatásaink segítségével vevőink csökkenthetik energia-felhasználásukat, költségeiket és károsanyag-kibocsátásukat. A program ugyanakkor az elvárt növekedést is biztosítja a GE számára, hiszen jó úton haladunk afelé, hogy teljesítsük tervünket, mely szerint 2010-re évi 15 milliárd euró árbevételt kívánunk elérni Ecomagination termékeink értékesítéséből."

A program segítségével a cég saját tevékenységeinek energiahatékonyságát is javítani kívánja, elősegítve a költségcsökkentést. A 2004-es és 2005-ös év folyamán a vállalat csaknem 500 globális energiatakarékossági projektet felvállalva támadást intézett a magas energiaköltségek ellen. A projektek eredményeképpen az üvegházgáz-kibocsátás több mint 250 ezer tonnával csökkent - ez nagyjából azzal egyenértékű, mintha 50 ezer gépkocsit távolítanánk el az utakról. Ezen túlmenően a projektek még 12 millió euró energiaköltség-megtakarítást is eredményeztek.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!