A cég egyúttal azt is bejelentette, hogy szeptemberben egymillió jegyet fog kínálni mindössze öt fontért, beleértve az adókat és egyéb költségeket is. A társaságnál az utasforgalom júliusban 19 százalékkal nőtt, a helykihasználtság 89 százalék volt, adja hírül az MTI.
Az olasz versenyhatóság július végén több mint 54 ezer euró bírságot rótt ki a Ryanairre félrevezető reklám miatt, mert a légitársaság nem tüntetett fel egy pótlólagos költséget egy reklámban. Nem ez az első alkalom, hogy az ír légitársaságot megbírságolják félrevezető praktikák miatt, nemzeti és uniós versenyhatóságok már többször perbe fogták ilyen okokból.
A Ryanair negyedéves profitja az üzemanyagköltségek emelkedése miatt 85 százalékkal esett - az előző negyedévben 21 millió euróra az egy évvel korábbi 139 millióhoz képes -, és a cég arra figyelmeztetett, hogy az idei évet akár 60 millió euró veszteséggel is zárhatja, ha továbbra is magas marad az olajár és csökkennek a viteldíjak.
Emelik az illetékeket
Bár a légitársaság - az iparági trenddel ellentétben - valóban nem vet ki az utasokra üzemanyag-pótdíjat, ez önmagában még nem sokat jelent, hiszen azt más néven is átháríthatja az utasokra (a jegy árstruktúrájában szerepel is egy közelebbről meg nem nevezett illeték), vagy egyszerűen beépítheti az alapárba.
A tartósan magas üzemanyagkiadások miatt a légitársaságok ma már amúgy is minden lehetséges módon próbálják növelni bevételeiket: a jegy árában az ultra low cost légitársaságok, így a Ryanair esetében is ma már szinte csak a repülőn való utazás van benne, minden egyéb szolgáltatás igénybe vétele után kasszához kérik az utast.
Az ír fapadosnál például már nem csak minden egyes feladott csomagért, hanem a repülőtéri check-inért is fizetni kell. Nem véletlen, hogy jelenleg utasaik negyven százaléka már online, azaz otthon vagy munkahelyéről jelentkezik be a járatra.
A cég - május végi közlése szerint - idén már kétszer emelte az illetékeket, s további drágításokat is kilátásba helyezett. "Addig fogjuk növelni a poggyászdíjat, amíg az online check-int választók (azaz csak kézipoggyásszal utazók – a szerk.) aránya el nem éri az ötven százalékot" - mondta a BBC-nek Peter Sherrard, a Ryanair szóvivője.
Menedzsment Fórum