1p

Mintegy száz százalékkal javult a Kia Motors negyedik negyedévi eredménye az egy évvel korábbihoz képest. Éves adózott eredményét pedig hétszáz százalékkal növelte.

A dél-koreai Kia Motors autógyártó konszern tavalyi negyedik negyedévi eredménye az egy évvel korábbihoz képest 97 százalékkal javult 74,8 milliárd vonra (54,7 millió dollárra). Negyedéves eladásai 7,4 százalékkal növekedve meghaladták az 5000 milliárd vont, az éves értékesítési számot nem közölték.

A konszern eredményeit eszerint kevésbé érintette a globális nemzetközi járműipari válság: a konszern, amely részben a Hyundaihoz tartozik, 113,8 milliárd vonra, a 2007. évinek 700 százalékára növelte éves adózott eredményét.

Esett viszont a Hyundai éves adózott eredménye: tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbitól 28 százalékkal elmaradó, 243,6 milliárd vonos (177,6 millió dolláros) adózott eredményt ért el. Az éves eredmény 13,9 százalékkal volt kisebb 1450 milliárd vonos értékével, mint 2007-ben.

A világon az ötödik helyen álló járműgyártó eladásait tavaly 5,1 százalékkal 32 200 milliárd vonra tudta növelni. Az árbevétel az október-decemberi időszakban éves szinten 1,1 százalékkal emelkedett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!