A váltás egyik oka lehet, hogy a fiatal szakemberek egyszerűen kinövik feladatkörüket és a régi pozícióban nincs esélyük a fejlődésre. Öt-hat évente azonban mindenképp ajánlott új munkahelyet keresni, vagy legalább cégen belül egy új pozíciót vagy egy nagyobb felelősséggel járó munkakört megszerezni.
A kilépést indokolhatja emellett a kedvezőbb bérezés, egy előnyösebb kompenzációs csomag, a jobb munkafeltételek vagy a rövidebb munkaidő. Sértődés, harag vagy a főnökkel való konfliktus miatt azonban nem szabad felállni egy jó állásból. A félreértésből adódó ellentéteket személyesen kell rendezni.
Ajánlott azonban a váltás, ha munkahelyünkön nem kapunk képességeinknek megfelelő feladatokat. Ez ugyanis hosszútávon leépüléshez és versenyképességünk elvesztéséhez vezethet.
A kilépésen való gondolkodás jelei könnyedén észlelhetők.
Ilyen az, ha valaki gyakran hiányzik, a HR-estől azt kérdezi, hogy mennyi idő van még hátra a tanulmányi szerződéséből, mennyi szabadsága maradt, illetve ha hirtelen bértárgyalásba kezd, állítják a Világgazdaság által megszólaltatott szakértők.
(Menedzsment Fórum)
Öt évente ajánlott munkahelyet váltani
Szakemberek szerint egészséges, ha öt-hat évente lecseréljük munkahelyünket. A harag és az indulat azonban a váltásnál is rossz tanácsadó, ezért inkább hideg fejjel értékeljük, hogy az megéri-e, írja a Világgazdaság.