"Olyan vállalkozások számíthatnak pályázati pénzekre a GOP keretében, amelyek 3-5 év alatt évi 8-15 százalékos növekedésre képesek" - emelte ki az elbírálás egyik legfontosabb alapelvét Bajnai Gordon. Amennyiben ezt a növekedési ütemet nem éri el a vállalkozás, akkor piaci kamat mellett vissza kell fizetni a felvett támogatást - fűzte hozzá.
A kormánybiztos elmondta: számításaik szerint a most induló öt pályázati kiírás közel 3.000 mikro-, kis- és középvállalkozást juttat többletforráshoz.
Technológiai fejlesztésekre 1-5 millió forintot kaphatnak a mikro- és kisvállalkozások - a keret 6 milliárd forint, a támogatás a beruházás 30 százalékát érheti el.
A komplex vállalati fejlesztési programra ugyancsak 6 milliárd forint van amelyből a kis- és közepes méretű cégek 5-50 milliós pályázati pénzt nyerhetnek el, s ebben az esetben is a beruházási összeg 30 százalékáig terjedhet a támogatás.
A 7,6 milliárd forintot költene a kormány a cégek innovációs képességeinek erősítésére, a komplex vállalati technológiai fejlesztési programmal. Az ilyen típusú vállalatfejlesztések a tőkevonzást is elősegíthetik - hangsúlyozta Bajnai Gordon. Az igénybe vehető támogatási összeg 50-500 millió forint, miközben a teljes beruházás 30 százalékát teheti ki a támogatási összeg.
A munkalehetőséget teremtő komplex beruházások támogatására a hátrányos helyzetű kistérségekben a kis- és középvállalkozások 3,9 milliárd forintot használhatnak fel, ahol a támogatási összeg 5-50 millió forint, amely maximum a beruházás 40 százalékát érheti el.
Ugyancsak munkahelyteremtés céljából jött létre az az 5,1 milliárd forint összegű hátrányos helyzetű kistérségekben felhasználható keret, amelyből 50-500 millió forintra pályázhatnak a vállalkozások.
Az uniós források csak kiegészítik a magántőkét, nem helyettesítik azokat, a pályázóknak 60-75 százalékos önerővel kell rendelkezniük - hangsúlyozta Bajnai Gordon.