2p

Elfogadják az első évekre jellemző túlhajtott munkatempót a marketing területen elhelyezkedő fiatalok, derül ki a vezető brit piackutató cég, a Stopgap felméréséből.

Azok a marketing szakemberek, akik öt évnél kevesebb ideje vannak a pályán, úgy gondolják, a túlórázás elkerülhetetlen rossz, ugyanakkor eszköz arra, hogy minél magasabbra tornásszák fel magukat a ranglétrán.
A megkérdezett pályakezdő marketingesek 69 százaléka elégedett a munkaidejével a gyakori túlórázás ellenére is. A válaszadók 32 százaléka heti három vagy több estét töltenek benn a munkahelyükön a napi nyolc órán felül, 43 százalékuk pedig legalább egy hétvégét munkával tölt havonta. Nem véletlen, hogy 97 százalék vélekedik úgy, hogy nincs ideje megbirkózni a stresszel.

A kutatásba bevont marketingesek közel egyharmada, 28 százaléka szerint nem képes a magánélete és a munkája között egyensúlyt teremteni.
Claire Owen kutatásvezető szerint a felmérés azt mutatja, ebben a szakmában természetes, hogy pályája elején mindenki a munkaidőn felül is hajt, és aki el akar érni valamit, az akár az éjszakáit is feláldozza az aktuális projekt érdekében.

A marketing területen dolgozók számára mindez nem is kérdés: a fiatalok igyekeznek élvezni a munkát, és a teamek tagjai is segítenek egymásnak a problémákat megoldani. Az akár 51-55 órás munkahét a céges kultúra részét képezi. A legsikeresebb vállalatok szabadúszókat alkalmaznak, és rugalmas munkaidőt biztosítanak, hogy enyhítsenek a nyomáson, és hatékonyabb munkavégzést tegyenek lehetővé.

A sikeres marketingcégek által előtérbe helyezett jó csapatszellem ellenére azonban a magánéletre is kell némi időt hagyni, véli a kutatásvezető. A kutatásban résztvevők 76 százaléka egyébként úgy véli, a szakmán kívüliek alulbecsülik azt a stresszt, amivel a marketing területen dolgozók nap mint nap találkoznak.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!