2p

Május végéig, vasárnapig lehet elkölteni a SZÉP-kártyákra 2013-ban utalt összegeket, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) összesítése szerint még 1,47 milliárd forint vár elköltésre a feltöltött 67,8 milliárd forintból.

A két éve kapott és fel nem használt, lejárt juttatásokat a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak - hívja fel a figyelmet az NGM csütörtöki közleményében. Egy hónappal ezelőtt még 2,6 milliárd forint volt a számlákon a 2013-ban utalt összegből. Az azóta eltelt időszakban több mint egymilliárd forintot költöttek el a kártyabirtokosok.

A tárca emlékeztet, hogy a vendéglátás zsebben lévő pénzt az ország több ezer éttermében fel lehet használni, a szabadidő zsebből pedig sokféle szolgáltatónál, például színházban, múzeumban, fesztiválon, koncerten, uszodában, fitneszteremben lehet fizetni. A szálláshelyeken, gyógyfürdőkben és strandokon gyakran mindhárom zsebet lehet használni fizetésre. Hozzáteszik, hogy a kártyaszabályzat lehetővé teszi azt is, hogy a tulajdonos az étkezési és rekreációs zsebekből a szálláshely-zsebbe csoportosítsa át az ott lévő pénzét.

Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshely zsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, számukra megoldás lehet egy későbbi nyaralás előzetes internetes lefoglalása, vagy egy később igénybe vehető szállodai voucher (szobautalvány) megvásárlása. Az NGM közleménye szerint a SZÉP-kártya népszerűsége évről évre nő: 2013-ban 68 milliárd forintot, 2014-ben 76 milliárdot, az idén pedig várhatóan ennél is többet töltenek fel a cégek dolgozóik kártyáira.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!