2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az egy évvel korábbiakhoz képest közel 20 százalékkal több nevezés érkezett idén az 58. Cannes Lions reklámfesztiválra.

Az 58. Cannes Lions reklámfesztivál idén összesen 90 országból, 28 828 jelentkezőt mozgatott meg, ugyanis 13 kategóriában ennyi pályamű érkezett a rangos versenyre. A rendezvény történetében az idei a legmagasabb nevezőszám, mely adat 19 százalékkal növekedett a tavalyi versenyhez képest, áll a MAKSZ közleményében.

A Cannes Lions egy olyan nemzetközi verseny, melynek színtere megmozgatja a világ kommunikációs és hirdetési ágazatát – mondta Philip Thomas, a fesztivál ügyvezető igazgatója. A kimagasló számú nevezés bizonyítja a legjobban, hogy a szakma kilábalt a válságból. A feltörekvő országokból a jelentkezők száma igen megemelkedett, kiemelném Ázsiát és azon belül is Hong-Kongot, Thaiföldet, Indonéziát, Kínát, Malajziát és Szingapúrt. Hatalmas előrelépést látunk ugyanakkor a Latin-Amerikai országok között is, főleg Mexikó, Kolumbia, Argentina, Chile és a közép-amerikai országok között is.  

Oroszország megduplázta jelentkezőinek számát, de a Közel-Kelet, az ottani válságos idők ellenére is szép számmal képviselteti magát, ugyanis pályaműveket kaptunk Bahrainból, Libanonból, az Arab Emirátusokból, Szaúd-Arábiából és Egyiptomból is. A legtöbb jelentkező Amerikából jött, őket követi Brazília, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország. Az ügyvezető igazgató hozzátette: "Mondhattak bármit is az ügynökségek és az ügyfelek, nincs kétség afelől, hogy a kreativitás számos vállalkozás üzleti mozgatórugója lett."

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!