3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szennyvízből villanyáramot állítanak elő az algák a foto bio reaktorban, egy másik berendezés egész régiók mezőgazdasági hulladékát képes pelletálni - ezek a magyar találmányok, illetve termékek is jelen voltak a salzburgi Renexpo kiállításon, amely e hét végéig tartott.

Az épületekben használható "zöld" energiagazdálkodási termékeket bemutató kiállítást és kísérő konferenciát Nyugat-Európában 12 éve rendezi már a Reeco, de Ausztriában ez az első bemutató. Varga István, a rendező cég magyar leányvállalata - a Reeco Hungary Kft. - társtulajdonosa az MTI-nek elmondta, idén volt még az első budapesti, kijevi és bukaresti bemutatójuk is.

A megújuló energiaforrások egyike a biomassza: ide tartozik a folyamatosan keletkező mező- és erdőgazdasági hulladék. Kiegészítve a kifejezetten energiaforrásnak termelt növényekkel, egész térségek lakásfűtését lehetne megoldani ezekkel, ha a biomassza kazánok a gázkazánokéhoz hasonló komfortot nyújtanának. A biomassza-anyagokból gyártott apró fűtőanyag rudacskákat - pelletet - égető kazánok ma már képesek erre, viszont olcsón csak az egy-egy régióban megtermelt biomasszából lehet pelletet előállítani, és tovább csökkenti a költségeket, ha azt helyben használják fel. Ennek a technológiáját tervezi és eszközeit állítja elő a szentesi T&T Technik Kft., amely jelen volt az osztrák városban.

Szennyvízből, sós vízből, termál vízből is tud villanyáramot előállítani a szekszárdi Envihorizont Kft. A foto bio reaktorukban mikro algák bontják el a vizet, majd a hidrogén és az oxigén reakciójából lesz a villanyáram. Az algák üzemanyagot is tudnak termelni, így másra hasznosítható az a földterület, amelyen jelenleg a bio-üzemanyagok alapanyagait termesztik. Az algák "munka közben" széndioxidot kötnek meg. A szóban forgó berendezés jelenleg még csak kísérleti jelleggel működik.

Sok látogató vette körül az osztrák Elektro Peer cég standját, ahol pellet fűtésű Stirling motort lehetett látni. A berendezés lényege, hogy óránként 3,5 kilogramm pellet eltüzelésével - ez 100-150 forintba kerül - 3 kW villanyáramot és 10 kW hőenergiát állít elő a berendezés. Ausztriában a villanyáramot átveszi a szolgáltató, a hő pedig fűti a lakást. A berendezés ára 30 ezer euró, de harmadát Ausztriában az állam fizeti, támogatásként. A földgáz fűtésű változat viszont csak 20 ezer euróba kerül.

Családi házakhoz is gyárt függőleges tengelyű szélgenerátort a szintén osztrák Monika Klein International. Ebből a háztetőre szerelhető 1 kW-os berendezés 6600 euróba kerül. Érdekesség volt még a vásáron a kenderből készülő hőszigetelés. Ebből egy köbméter 130 euróba kerül, éppen duplájába, mint az üveggyapot. Miután a hőszigetelő tulajdonsága megegyezik az üveggyapotéval, csak a természetes mivolta az, ami vonzóvá teszi - mondta a Hock GmbH képviselője.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!