3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az év elején számos előfizető nem jutott hozzá az általa előfizetett napilapokhoz, miután a kézbesítést a Médialog Fiege Zrt. vette át a postától, a cég vezetője a hétvégére ígéri, hogy rendeződik a helyzet.

"Folyamatosan javul a helyzet a lapterjesztésben, és várhatóan a január 6-7-i hétvégére megoldódik a probléma legnagyobb része" - mondta Lengyel László, a Médialog Fiege Zrt. igazgatósága elnöke az MTI-nek szerdán.

A Médialog Fiege Zrt. 2007. január 1-jén kezdte meg a Világgazdaság kivételével az országos napilapok terjesztését, és az első napon, 2007. január 2-án több településen nem, a fővárosban pedig késve kapták meg az aznapi napilapokat. A Médialog Zrt. becsült információja szerint január 2-án alapvetően a kisebb településeken fordult elő, hogy nem kapták meg az aznapi napilapot, mivel a postai terjesztésbe bevont 18 átadó helyből 10-re nem tudták időre eljuttatni a lapokat - mondta a társaság elnöke.

Lengyel László szerint nem meglepő és nem kirívó, hogy az első napokban egy ilyen nagy rendszer átállásában gondok jelentkeznek. Az előfizetők elnézését kérik, az érintett előfizetők kárpótlásáról a kiadók és a Médialog tárgyalásokat folytat.

Az elnök szerint a fő problémát az jelentette, hogy a Magyar Postától kapott adatok aktualizálása, szűrése időigényes, ezért jelentkeztek kedden a technikai problémák, azaz a kiszállítást előkészítő expedícióban nem tudták időre kézbesíthető állapotba kiszerelni a lapokat. Lengyel László elmondta, hogy szerdára a problémák egy része megoldódott, ezen túl az érintetett napilapok szerkesztőségei, kiadói is segítik az előfizetői adatállomány aktualizálását.

A Magyar Posta szeptember közepén jelentette be, hogy megszületett a hírlapterjesztési megállapodás a Médialog Fiege Zrt. és a Magyar Posta (MP) Zrt. között, ami magába foglalja a munkaügyi jogutódlás alapján 1100 postai dolgozó átvételét, és a két cég együttműködését a terjesztési területen.

A Médialog Fiege Zrt.-t az F-LOG AG német logisztikai cég és 3 kiadó, a Népszabadság Zrt., a Ringier Kiadó Kft. és a Sanoma Budapest Zrt. alapította. A létrejött előfizetéses terjesztői cég 2007-től 150 településen kezdte meg a hírlapkézbesítői tevékenységet. A többi településen - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - továbbra is a Magyar Posta kézbesíti a kiadók újságjait az előfizetőknek a Médialog megbízásából.

A hírlap üzletág 2005-ben, 10,5 milliárd forint árbevétel mellett mintegy 1,5 milliárd forint veszteséget termelt a postának, ám 2006-ban már nullszaldós eredményt terveztek. A posta a megállapodás előtt éves szinten mintegy 150 millió újságot kezelt, ebből 90 milliót tettek ki a napilapok, 60 milliót a színes és egyéb lap.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!