Hosszú huzavona és némi bulvársajtós intermezzo után Budai Bernadettet és Daróczi Dávidot nevezték ki a szóvivői posztra. A politológiát, majd nemzetközi kommunikációt tanult Budai Bernadett 28 éves. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatja tanulmányait, hogy megszerezze a politikatudományok doktora címet.
Az öt évig politikai elemzőként dolgozó új kormányszóvivő tavaly decemberben még élesen bírálta a kabinet kommunikációs politikáját, s megkérdőjelezte, hogy fel lehet-e építeni újra a kormány kompetenciaképét. De úgy tűnik, a mindkét politikai tábor munkáját kritikus szemmel figyelő Budai mégis lát esélyt az imázs helyrehozatalára, ezért is vállalta el a felkérést.
Borókai Gábor volt az egyetlen, aki kitöltötte négyéves szóvivői posztját a tisztség 1986-os létrehozása óta. Míg a legrövidebb ideig, csupán egy hétig, Havas Henrik tevékenykedett szóvivőként. A néhány hónapos kinevezések már az Orbán-kormányt megelőzően is divatosak voltak, a Grósz-, az Antall- és a Horn-kormány alatt is jelentős volt a fluktuáció.
Forrás: MTI
A médiás múlttal rendelkező Daróczi Dávid roma származású. Korábban a Népszavánál, a Világgazdaságnál és a Magyar Televíziónál és a Magyar Hírlapnál is dolgozott, utóbbinál a gazdasági rovatot vezette. 2005 őszén került a Kormányszóvivői Irodához, ahol először a miniszterelnök szövegírója volt, később az iroda vezetőjévé nevezték ki; utóbbi pozícióból lett most kormányszóvivő.
Daróczi Dávid előbb újságíróként, később kormányalkalmazottként hallatta véleményét politikai kérdésekben. Többször is élesen, név szerint bírálta a Fidesz vezető politikusait.
Nem tudni, mennyire jó döntés, hogy két olyan szóvivőre esett a választás, akik korábban is közel álltak a politikához. Mindenesetre mindez óvatosságra vall, ami az utóbbi hónapok eseményeinek tükrében szükséges is volt.
A tavalyi esztendőben családi okok miatt háttérbe húzódó Batiz András távozása után kifejezetten nőt keresett a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kormányszóvivői Irodája. Így került a posztra a versenyszférából érkező Danks Emese, aki több éven keresztül a Tesco kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett.
Az üzleti világból a politikába csöppent szóvivő többször is kifejtette, hogy nem kíván politikusnak látszani, s nem is politizáló típus. Hogy távozásához mi vezetett, az kérdéses, de kevésbé vált karizmatikus személyiséggé, mint a médiából érkezett Batiz András. Visszhangot is jóval inkább a bulvár sajtó számára sem ismeretlen Demcsák Zsuzsa kinevezése, nem pedig Danks távozása keltett.
Ugyan Demcsák tényleges munkába állásáig a kinevezés közlését követően még egy hónap hátra volt, kiválasztásának hírét a politikai és a gazdasági sajtó mellett a bulvárvilág is felkapta. Ez egyébként politikai elemzők szerint akár jól is elsülhetett volna, így ugyanis nagyobb táborral, akár négy-ötmillió emberrel lehetett volna kommunikálni.
Ám a választás nem volt elég átgondolt, s az újságíró-családanya-szóvivő várományos folyamatosan a támadások kereszttüzébe került. Blogbejegyzéseivel céltáblává vált, sorsa pedig a Magyar Nemzet által kirobbantott hírrel, miszerint férje egy maffiakapcsolatokkal rendelkező férfi üzlettársa volt, megpecsételődött.
Demcsák visszalépése jelentős presztízsveszteséget okozott a kormánynak, amelyet az egy kevésbé merész lépéssel, Budai Bernadett és Daróczi Dávid kinevezésével próbál helyretenni.
Menedzsment Fórum