2p

Leginkább a kis cégekre jellemző, hogy járulékkedvezményt vesznek igénybe, ha álláskeresőt foglalkoztatnak, noha a lehetőség a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára egyaránt létezik - tájékoztatott a Foglalkoztatási Hivatal.

A legutóbb összesített adatok szerint január és november között a lehetőséget kihasználó 10850 cég döntő része, 8067 mikrovállalkozás volt, 2112 kisvállalkozás. A közepes cégek közül 494 vette igénybe a kedvezményt, a non-profit szervezetek közül 177. A felvett álláskeresők létszáma is körülbelül ezt a sorrendet követi, a lehetőség révén alkalmazott álláskeresők döntő részét is mikrovállalkozások és a kisvállalkozások veszik fel.

A kedvezményre jelentkező vállalkozások többsége, több mint 50 százaléka a kereskedelemben és a javító szolgáltatásban, valamint az építőiparban tevékenykedik. Az álláskeresők csaknem 50 százalékát szolgáltató jellegű, illetve ipari, építőipari munkára vették fel, 18 százalékát szakképzettséget nem igénylő feladatokra alkalmazták. A kedvezmény révén csaknem 14 ezer álláskereső jutott munkához. A kedvezményt az év eleje óta vehetik igénybe a legfeljebb 250 dolgozót foglalkoztató cégek, civil szervezetek.

Egy évig társadalombiztosítási, munkáltatói járulék, egészségügyi hozzájárulás megfizetése nélkül foglalkoztathatják a felvételekor legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt. Vállalniuk kell azt is, hogy további egy évig a szokásos járulékokkal foglalkoztatják ezeket a dolgozókat. A kedvezményt nem visszaigénylik, hanem a hónaponkénti bevallásban tételesen közlik.

MTI/Mendzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!