6p

Amikor a negyedik ipari forradalomról, illetve a digitális gazdaság szédítő növekedésről beszélünk, gyakran elfelejtjük, hogy a mérhetetlen mennyiségű és egyre csak növekvő adatmennyiségnek együtt kell járnia magas szintű biztonsággal. A digitális ipar jelenéről és jövőjéről kérdeztük Markus Hilkent, az SAP magyar fejlesztőközpontjának vezetőjét.

Pár szóban összefoglalná, hogy hol tart most az IT szektor és hová tart a következő években?

Ma a dolgok internetének (IoT) korát kezdjük élni. Bárhová nézünk, egyre több olyan eszközt látunk, amely az internetre kapcsolódik és most nem elsősorban a telefonokra, tabletekre és számítógépekre gondolok. Vegyük például a fűtést és a légkondicionálást, ma már nem tűnik olyan futurisztikusnak, hogy egy iroda vagy lakás hőmérséklete az időjárás függvényében automatikusan változzon. A rendszer tudja, hogy egy adott napon 40 fok lesz, akkor már reggel elkezdheti magasabb fokozaton működtetni a légkondicionálást.

De beszélhetnénk az autókról, amelyek egyre több információt nyernek az internetről. Korábban még nem hittük volna, hogy technológiai cégek beszállnának az autógyártásba, de ma már ez a valóság, hiszen a digitalizáció egyre több, hagyományosnak tekinthető iparágban hoz változást. Sőt, nem csupán az emberek, és a dolgok kapcsolódnak egymással az interneten, hanem a cégek is elektronikus platformra terelik egymás közti adás- vételeiket. Minden digitalizálódik.

Markus Hilken

Egy felmérés szerint a vállalatvezetők többsége azt várja, hogy a következő öt évben az új bevételi források akár fele olyan új területekről származik majd, melyek eddig nem léteztek, és a most terjedő, új technológia megoldások tesznek lehetővé a vállalatok számára.

Olyan trendek alakítják át a gazdaságot, nyitnak új bevételi forrásokat, mint a big data, a nagy tömegű adatok gyors elemzése, a felhőtechnológia, a mobilitás, és az ezekből előálló fejlesztések.

Tudjuk, hogy a technológia fejlődés terén nagyon nehéz az időpontokra vonatkozó jóslatokat mondani, de mégis mikor mondhatjuk, hogy azok a technológiák, amelyekről előbb beszéltünk, részei lesznek hétköznapjainknak?

Éveken belül felbukkannak a mindennapjainkban ezek a ma még futurisztikusan hangzó jelenségek. A negyedik ipari forradalomként ismert, ún. Industrie 4.0 már 2012-ben hangsúlyosan megjelent a német iparpolitikában. Ez évente több tízmilliárd eurós befektetést jelent Németországban. Sajnos, hogy ez csak mostanában kerül be a magyar közbeszédbe. Óriási lehetőségeket ad ez a végfelhasználóknak, a vállalatoknak, a gazdaság fejlődésének.

Hol tartanak az SAP fejlesztései ezen a téren?

Az IT iparágban jellemzően az lesz sikeres, aki élen jár a fejlesztésekben, tehát aki diktálja az iramot és nem csak követi a versenytársait. Az SAP-nál mi a közös innovációkban hiszünk -legyen az például egy sportolók számára kifejlesztett, sérülés megelőző alkalmazás, vagy az egymással összekötött autóknak szóló megoldás. A világ legnagyobb üzleti szoftvercégeként kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezünk, és az ügyfelek visszajelzéseit, igényeit figyelembe véve fejlesztjük az újabb és újabb, akár IoT szoftvereinket.

Sokan, ha az SAP-ra gondolnak, akkor még egy vállalatirányítási rendszer jut eszükbe, azonban a vállalat már messze többet jelent ennél. Milyen utat jártak be?

Jól mutatja az SAP fejlődését az, hogy mára a legnagyobb üzleti felhő szolgáltatóvá váltunk. Fejlesztéseknek köszönhetően jelen vagyunk -néhány példát említve- az egészségügyben, az okos városok létrejöttében, a bűnüldözésben. Megváltozott a fejlesztés is, mára a fejlesztőknek is ismerniük kell az ügyfelek tevékenységét és ahhoz kell a legjobb, előremutató megoldást megtalálniuk. A fejlesztés sebességét illusztrálja, hogy tavaly naponta három új szabadalmat jegyeztek be az SAP neve alatt.

Mi a legérdekesebb fejlesztésük, amelyen jelenleg is dolgoznak?

Jelenleg is folyik itt egy speciális szoftverünk fejlesztése, amelyet digitális szemüvegekre szánunk. A program amellett, hogy képes a kiterjesztett valóságon alapuló adatokat megjeleníteni 3 dimenzióban, a mozgásunkat is figyeli és ezáltal adhatunk számára parancsokat, például a fejünk biccentésével. Ennek többek között olyan gyártási folyamatokban van nagy jelentősége, ahol az embernek mind a két kezére szüksége van. A szemüveg tudja, hogy milyen gépen dolgozunk, megjeleníti a szükséges információkat, anélkül, hogy emiatt meg kelljen szakítani a munkát. Sőt, képes lesz levezényelni egy teljes szerelési folyamatot, vagyis segítségével egy szerelő akár egy számára ismeretlen gépet is megjavíthat, hiszen minden információ megjelenik a szeme előtti képernyőn.

Ha jól tudom, az SAP hazai fejlesztőközpontja, a Labs éppen 10 éves. Mi történt az elmúlt évtizedben?

A kezdetben a részleg feladata lényegében az volt, hogy végrehajtson egyszerűbb feladatokat a fejlesztés, a programozás területén. A legnagyobb változás, hogy mára már teljes projektekért vagyunk felelősek itt Magyarországon, és globális felelősségünk van a logisztikai, a mobil-, design, és más területeken. Legutoljára felhőalapú fejlesztések indultak el a 250 főt foglalkoztató központban.

Apropó felhő. Hol tart most technológia? Visszavetette-e a bizalmat az elmúlt évek botrányai, mint például Jennifer Lawrence fotóinak kiszivárgása?

A biztonság az egyik legfontosabb kérdés. Ezért is kívánta számos európai vállalat, hogy Európában legyenek az adataik, innen szolgálják, támogassák őket. Ennek az egyik eredménye, hogy Budapesten építettük fel az SAP legjelentősebb európai felhőtámogatási központját. A cloud felhasználása folyamatosan bővül, több ország, vállalatnál cloud first szabály van- azaz a felhőmegoldásokat kell preferálni a beszerzések esetén. Ha nem lenne biztonságos a cloud, nem lenne ilyen szabály.

Végezetül arra lennénk még kíváncsiak, hogy milyen az SAP kapcsolata a startupokkal, fiatal fejlesztőkkel?

Szoros kapcsolatot alakítottunk ki az egyetemekkel is. Rendszeresen szervezünk meetupokat, elindítottuk startup programunkat. Akinek van egy jó ötlete, azt könnyen megvalósíthatja az SAP valamelyik programja segítségével. Folyamatosan bővítjük a hazai szakértői csapatunkat, az új megoldások kifejlesztésében jelentősen támaszkodunk az y-generáció tehetségeire is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!