A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy míg 150 évvel ezelőtt egy bank által kezelt pénz megszerzésének legegyszerűbb módja az volt, ha lóval és pisztollyal kirabolták, 50 évvel ezelőtt az, ha valaki pénztárosként dolgozott, ma a rosszindulatú támadónak akkor van a legkönnyebb dolga, ha a vezető pozíciók közelében tud elhelyezkedni. A kontrollok megkerülését, kiiktatását ugyanis a legkönnyebben a vezetőség tagjai vihetik véghez és ők adhatnak a legkönnyebben magyarázatot az esetleges anomáliákra is. Ezt látszik alátámasztani az a statisztika, amely szerint a vállalaton belüli visszaélések mintegy harmadát a belső kontrollkörnyezet és ellenőrzési rendszer hiánya, a vezetői ellenőrzés elmaradása és a működő kontrollok kiiktatása okozza. Ennek a negatív értelemben vett fejlődésnek a másik fontos üzenete, hogy a vállalaton belüli visszaélések mind gyakoriságban, mind pedig értékben nagyobb veszélyt jelentenek, mint a kívülről elkövetett csalások, állítja Ralph van Uden, a Deloitte Vállalati kockázatkezelési üzletágának igazgatója.
A csalás elleni küzdelem nehézségeit hűen mutatja be az a statisztika, amely a visszaélések felderítésének módjait vizsgálja. Az ACFE (csaláskivizsgálók nemzetközi egyesülete) 2008-as felmérésében szereplő mintegy 1000 eset egyötödét véletlenül, 46 százalékát pedig bejelentés alapján fedezték fel. A belső ellenőrzés és a működő vállalati kontrollrendszer 20-20, a külső audit 9, a rendőrségi felderítés pedig 3 százalékkal részesedik ebből a tortából. (Az arányok összege több mint 100, mivel egy esethez több bejelentési mód is kapcsolódhatott a felmérésben). A nemzetközi tapasztalatok azt is megmutatják, hogy a rendőrség bevonása a vállalati nyomozás korai szakaszában inkább rontott, mint javított a vizsgálatok eredményességén. Ennek oka, hogy a hatóság emberei gyakran nem rendelkeznek olyan széleskörű jogszabályi, és speciális szakmai ismeretekkel, ami a csalások teljes feltérképezését lehetővé tenné. Végső soron előfordulhat, hogy a bonyolultabb ügyekben egy rendőrségi vizsgálattal nem alapozható meg kellően a vádemelés – ezért fontos, hogy a jól működő belső ellenőrzés kezdettől fogva támogassa ezt a munkát.
A visszaélések típusai között toronymagasan vezet a vállalati eszközökkel kapcsolatos visszaélés, bár értékben a "klasszikus" korrupció és a pénzügyi beszámolók adatainak meghamisítása áll az első helyen. A csalást leggyakrabban elkövető csoportoknak, az alkalmazott és vezető beosztású elkövetőknek létezik tipikus személyiségrajza és sokszor nagyon hasonlóak a motivációik.
A lehetséges elkövetők azonosításához, a folyamatban lévő csalás felderítéséhez éppen a munkatársak viselkedésének néhány közös jellemzője, vagy néhány feltűnő jel vezethet el, amelyeket a belső ellenőr úgynevezett csalásjelzőkkel (red flags) jelöl. A „hétköznapi” elkövetők a legtöbbször első alkalommal próbálkoznak visszaéléssel, és ennek megfelelően láthatóan a lehetőségeik felett élnek, vagy "mindent elintéző" ember hírében állnak. A pénzügyi nehézségek, családi konfliktusok, az üzleti partnerekkel ápolt rokoni-baráti kapcsolat, a megmagyarázhatatlanul agresszív, vagy defenzív viselkedés az ő esetükben mind jelei lehetnek egy-egy csalási esetnek vagy sorozatnak.
A válság egyik hatása az lehet, hogy a romló gazdasági környezetben a csalások, belső visszaélések is el fognak szaporodni. Az elbocsátások következtében a megmaradó alkalmazottaknak a korábbinál több feladatot kell ellátniuk, problémát okozhat az új felelősségi területek elhatárolása, és ezzel párhuzamosan csökkenhet a belső vállalati kontrollok hatékonysága. Azon alkalmazottak, akiket a válság miatt az elbocsátás veszélye fenyeget, ezekben az időkben hajlamosabbak lehetnek arra, hogy visszaélések révén próbálják meg biztosítani a megszokott életszínvonalukat, vagy ily módon próbáljanak meg felhalmozni anyagi tartalékokat. A vállalatoknak éppen ezért a korábbinál sokkal jobban kell koncentrálniuk a csalások megelőzésére, akár külső szakértők bevonásával is, hiszen az utóbbi közel egy évben több olyan, visszaélésre ösztönző tényező vált hangsúlyossá, amely a válság kirobbanása előtt még nem volt különösebben jellemző - mondta Ralph van Uden.
