2p

December elején hivatalosan is megkezdte működését Pomázon a Stern Film Studio & Media Center, Közép-Európa két legnagyobb – 1500, illetve 2240 négyzetméter alapterületű, 12 méter hasznos belmagasságú – műtermével. A családi vállalkozásban három év alatt felépült stúdió kis- és nagy költségvetésű filmekhez is teljes szolgáltatást nyújt, tudta meg a Világgazdaság.

A stúdióban már október közepén, egy reklámfilm forgatásával megkezdték a munkát, és azóta elkészült két magyar kisjátékfilm is. Jelenleg a műtermeket egy német-angol koprodukció használja, de hamarosan véglegessé válhat egy nagyjátékfilm forgatásáról szóló szerződés - mondta Szabados Róbert alapító igazgató. A várhatóan január-augusztusban készülő filmben több millió dolláros gázsijú hollywoodi sztárok szerepelnek majd.

A komplexum 35 ezer négyzetméteren fekszik, a 15 ezer négyzetméter beépített területből a stúdió egyelőre körülbelül 7 ezer négyzetmétert használ, további 8 ezer négyzetmétert a filmgyártók számára műhelyeknek, raktáraknak, irodáknak alakítottak ki.

A tervek ugyancsak nagyszabásúak: ezek között szerepel egy harmadik műterem, vetítő- és moziterem, utómunka-stúdió és egy egy oktatási intézmény - a Stern filmes iskola - létrehozása is, amelyben speciális filmipari szakmák alapjait lehet majd elsajátítani. A stúdió régióbeli legfőbb konkurenseként Amy Horkay-Szabados produkciós igazgató Prágát és Bukarestet emelte ki, hazai versenytársként az etyeki Korda Filmstúdiót említette. De utóbbi a produkciós vezető szerint nem viszi el a megrendeléseket a Stern Film Studio elől, szerinte két beruházás több külföldi filmgyártót csábít Magyarországra, s ebből hosszú távon az egész magyar filmgyártás profitál majd, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!