3p

Párma Zsolt, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke napokkal azelőtt, hogy egy jogerős bírósági ítélet visszahelyezte őt eredeti munkakörébe, ugyanazzal az indokkal kapott újabb rendkívüli felmondást a Suzukitól, mint tavaly februárban, amikor az autógyártó cég a sajtóban tett nyilatkozatára hivatkozva távolította el rendkívüli felmondással.

A LIGA Szakszervezetek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Suzuki lépésének, csak az időhúzás lehet a célja, annak érdekében, hogy a tisztségviselő minél később kerülhessen vissza a vállalathoz. A szakszervezet szerint a munkáltató érezte, hogy ügye vesztésre áll, és ezért minden lehetőséget megragad arra, hogy állandósítsa a vállalatnál kialakult jogellenes és tűrhetetlen állapotokat.

Párma Zsoltot 2006. február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban. A szakszervezeti vezető szerint az ellenőrzéskor talált bontatlan üvegek egy olyan doboz mögött voltak, amelyet nem szokott elmozdítani. Egy televíziós műsorban Párma Zsolt úgy fogalmazott, hogy az eset "olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni". A riporternek azt mondta, nincs elképzelése arról, ki törte fel a szekrényét, azonban ezt az adásból kivágták.

Párma Zsolt munkaügyi perében a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2007. május 22-én hozta meg azt a jogerős ítéletet, amely jogellenesnek nyilvánította a Suzuki Zrt. által 2006. február 9-én tett rendkívüli felmondást, és egyúttal kötelezte a céget arra, hogy Párma Zsoltot eredeti munkakörében foglalkoztassa tovább. A Suzuki 2007. május 17-én postázta az újabb rendkívüli felmondást a tisztségviselő részére.

A társaság a múlt héten már jelezte, hogy a LIGA a Suzuki ellen eddig indított bírósági pereket többnyire elvesztette vagy azokban meghátrált, a Párma ügy a LIGA első komoly pernyertes esete. Ez sem lezárt azonban, mert a cég felülvizsgálathoz folyamodik.

A társaság korábbi közleménye kiemelte: a történtek ellenére Párma Zsolt a közelmúltban újabb valótlan sajtónyilatkozatot tett, amiben ismét megsértette a Magyar Suzuki Zrt. jó hírét, nem törődve még a Tatabányai Munkaügyi Bíróság ítéletében rögzített tényekkel és bírói megállapításokkal sem. Ezért részére a vállalat a napokban újabb rendkívüli felmondást postáz.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!