2p

Újabb jelentős - százmillió eurós - beruházást hajt végre Magyarországon a világ piacvezető és egyben legdinamikusabban fejlődő gyógyászati segédeszközöket gyártó cége, a dán Coloplast - közli a Világgazdaság.

Ma írják alá a szerződést a befektetésről, amely egyedi elbírálású kormánydöntés keretében odaítélhető komplex támogatást kap. A 2009-ig folyamatosan megvalósuló beruházás részint a már meglévő tatabányai gyáregység kapacitásának bővítését jelenti, részben egy új termelőegység létesítését, ez utóbbit az elmaradottnak számító Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A termelő beruházás eredményeként mintegy ezer új munkahelyet teremt a Coloplast.

A beruházás nemcsak amiatt fontos, mert csúcstechnológiát képvisel, s mert nagyon sok állást teremt, hanem azért is, mert a kormányzat által is preferált, elmaradott térségben indul be a fejlesztés - szögezte le a Világgazdaságnak Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára. Hozzátette: egy további pozitívuma, hogy a befektető dán, azaz nem a nálunk hagyományosnak számító nyugat-európai, amerikai, illetve távol-keleti országokból származik.

A szerződés aláírásának időzítésére utaló kérdésre Garamhegyi annyit mondott: egyelőre szerencsére nem érzékelhetők jelentős hatásai az elmúlt hónap magyarországi politikai fejleményeinek. Tény ugyanakkor, hogy mutatkozik egyfajta megtorpanás a befektetők részéről, de ez a térség többi három országára, Lengyel- és Csehországra, valamint Szlovákiára is jellemző. Hozzáfűzte: folyamatosak a tárgyalások a befektetőkkel, s ugyan van rá példa, hogy egy invesztor elhalasztja a döntését, de Garamhegyi szerint ennek ellenére ez az év is jelentős, 3,5-4 milliárd eurónyi külföldi működőtőke-befektetést hoz hazánknak - tudatja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!