A károk többsége az épületek megrepedésével függött össze, a feldolgozás jelenlegi szakaszában az Aegon a bejelentések és a már elvégzett szemlék alapján mintegy 65 milliósra becsülte a kárértéket. A Generali-Providenciához tegnap a déli órákig 35 földrengéskárról érkezett bejelentés.
Az Allianz Hungária Biztosítóhoz tegnap kora délutánig 128 kárt jelentettek be, a legtöbb ügyfél budapesti, de Gyömrőről és Pécelről is akadt már károsult, sőt, a biztosító tájékoztatása szerint a földrengés kapcsán az ország majd minden részéről érkeztek eddig kisebb-nagyobb károkról jelentések. Az Allianz esetében az eddigi károk becsült összege 29 millió forint körüli.
A társaságok készek arra, hogy külön kárszakértőket csoportosítsanak át a helyszínre. A gyorsított kárügyintézésnek köszönhetően partnereik akár 24/48 órán belül hozzájuthatnak a kártérítési összeghez - közölte a Napi Gazdaság.