3p

Elakadtak a hatósági vizsgán a MÁV tavasszal vásárolt motorvonatai. A Bombardier tíz járművére az utasoknak legalább január közepéig várniuk kell. A svájci Stadler első Flirt motorvonatai tegnap érkeztek hazánkba. Szolgálatba állításukig a vasútnak ki kell húznia meglévő járműveivel, számol be a Népszabadság.

Márciusban nem tudta elképzelni a Bombardier tíz motorvonatának megvásárlása nélkül a vasúti személyszállítás fenntartását Heinczinger István. A MÁV azóta vezérigazgatóvá előlépett vezetője erre hivatkozva vásárolta meg rendkívüli sürgősséggel tizenegymilliárd forintért a kanadai-német járműgyártó osztrák vasútnak szánt járműveit. Az új szerelvények kilenc hónapja kocsiszínben pihennek. A vasút még nem bénult meg, más kérdés, hogy a hét végi menetrendváltás óta a korábbinál több vonatot közlekedtető társaság személykocsijainak egy részéről hamarosan kénytelen lesz lemondani.

Eközben előreláthatólag január közepéig a MÁV nem számíthat új motorvonataira. Az állami vasút ugyanis több tucat vasúti kocsiját immár hónapok óta csak a szakhatóságok "kegyelméből" közlekedtetheti. A leromlott műszaki állapotú személykocsik forgalmi vizsgája azonban hamarosan lejár.

A Központi Közlekedési Felügyelet (KKF) azonban egyelőre nem adta ki a típusbizonyítványt és a forgalomba állításhoz szükséges dokumentumokat az állami vasút Bombardiertől vásárolt járműveire. A Népszabadság értesülései szerint a korszerű szerelvények sikeres vizsgáját részben a BKV-nál sok gondot okozó Siemens Combino villamosokéhoz hasonló diagnosztikai problémák akadályozzák. Ezek többnyire a Talent motorvonatok számítógépes rendszerének különféle hibaüzeneteiben jelentkeznek.

Ennél nagyobb gond, hogy a hivatalos futáspróbákon a szerelvények fékezésével sem volt minden rendben. A járművek megállításához szükséges úthossz legalábbis fékezésenként eltérő volt. Az okot még vizsgálják, de a probléma már az osztrák vasút számára is fejtörést okozott. Ott megoldották a kérdést, a szerelvények már megkapták az első típusbizonyítványt a forgalomba állításhoz. A MÁV-nál remélik: az osztrák engedélyek megszületése felgyorsíthatja a magyar motorvonatok műszaki ellenőrzését is.

A hibák már eddig is keresztülhúzták a vasúttársaság számításait, mivel eredetileg áprilisban forgalomba állították volna első Talenteket. Október elején pedig már azzal is beérték volna, ha a decemberi menetrendváltáskor számíthatnak új járműveikre. Ehelyett néhány napja kénytelenek voltak újabb határidőt szabni a Bombardier vonatainak átvételére, írja a Népszabadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!