A KvfP 2003 óta összesen negyven tranzakciót valósított meg 2,4 milliárd forint értékben. A társaság 2006 végén 32 cégben, több mint 1,9 milliárd forint összegű tőkebefektetéssel rendelkezett - a legalacsonyabb összeg húszmillió forint, míg a legmagasabb 98 millió forint -, az állomány a kötelezettségvállalásokkal együtt meghaladja a 2,1 milliárd forintot.
A 2004 végétől megvalósított befektetések esetében a céltársaságok a szerződéskötéskor előre meghatározott visszafizetési ütemezést vállaltak, ami a befektetési időtartam második felében a csökkenő befektetés-állomány miatt lényegesen kisebb kötelezettséget jelent a cégek számára.
A KvfP befektetési portfoliója diverzifikált, a társaság 2006 végén 13 ágazatban rendelkezett befektetésekkel. A legtöbb tőkét az idegenforgalomba, vendéglátásba helyezték ki (22,5 százalék), majd az élelmiszeripar (14,4 százalék), a csomagolóanyag-gyártás (13,7 százalék), a gépipar (10,2 százalék), a faipar (8,3 százalék), a kereskedelem (hét százalék), az informatika, távközlés (5,4 százalék) és az adatkezelés (5,1 százalék) következik.
A döntően állami forrásokból gazdálkodó KvfP-t 2001 decemberében azzal a céllal alapították, hogy a kkv-k fejlesztéseit tőkebefektetéssel segítse, versenyhelyzetüket javítsa. A 3,5 milliárd forint saját tőkéjű cég 88,24 százaléka fölött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Csoport gyakorolja a tulajdonosi jogokat, a többi részvény a Hitelgarancia Zrt. és hitelintézetek tulajdonában van. A társaság egy vállalkozásba legfeljebb százmillió forintot fektethet, a befektetés időtartama jellemzően három-öt év.