Ennek az inverze is igaz: Japánban a rossz teljesítményt kisebb valószínűséggel vezették vissza a képesség hiányára vagy az iskolai oktatás színvonalára, inkább tulajdonították az erőfeszítés hiányának. A japánok hisznek a siker feletti személyes kontrollban vagyis, hogy az erőfeszítéshez hasonló belső, megváltoztatható tényezők fontosabbak, mind a belső, állandó tényezőknél (például a képességeknél), mind pedig a külső tényezőknél (pl. a szerencsénél, a feladat nehézségi fokánál, a tanítás színvonalánál stb). Amerikában az alacsony teljesítményért inkább a balszerencsét kárhoztatják.
Ennek némiképp ellentmond az a vélemény, mely szerint az amerikaiak az elsődleges kontroll - a létező realitás befolyásolása – jelentőségét hangsúlyozzák, míg a japánok nagyobb hangsúlyt fektetnek a másodlagos kontrollra. Azaz a napkelet országában inkább a már meglevő keretekhez való alkalmazkodásra törekszenek és az eleve adott dolgokkal való elégedettség maximalizálása a cél.
Az egyéni motiváció másik átfogó tényezője az oktatás és a gazdasági fejlődés közti kapcsolat. A japán oktatáspolitikában az a legfontosabb, hogy a hivatásbeli és szakmai képzésre egyformán megfelelő gondot kell fordítani, hogy az emberek szakértőkké válhassanak. Japánban a tanulás már évszázadok óta a sikeres életpálya gyökereit jelentette, és ennek megfelelően a karrierorientáltság alapozza meg azt, ahogyan a társadalom az iskoláztatásra tekint.
Egy 80-as években készült kutatás kimutatta, hogy Japánban az egyén karrierlehetőségeit közvetlenül meghatározzák tanulási tapasztalatai, és hogy a diákokat elsősorban az motiválja, hogy ennek a ténynek tudatában is vannak. Ismeretes, hogy a nagy üzleti vállalkozások inkább a jogi, közgazdasági karok hallgatói, az üzleti managementet, kereskedelmi ismereteket és mérnöki tudományokat tanult diákok közül toborozzák új alkalmazottaikat, semmint a bölcsészettudományi karokon. Az egyén ennek tudatában motivált a tanulásra, és ennek ismeretében dönti el azt is, hogy mit tanuljon. Vagyis a japán diákok már egészen kis koruktól fogva arra szocializálódnak, hogy tanulmányaik során erőfeszítéseiket a természettudományokra és a matematikára összpontosítsák, hogy a nagyobb presztízsű egyetemekre próbáljanak bejutni, mivel meg vannak győződve arról, hogy ha mindebben sikeresek, akkor a nagyobb, stabilabb, profitképesebb japán üzleti cégek valamelyike őket fogja majd választani.
Úgy tűnik, Japánban a család, valamint az énfogalom, a kontroll helye, az oktatásügy szervezése és vezetése a motiváció magyarázatának szélesebb látókörű felfogását kijelölő láncolatot képeznek. Ez a felfogás a japán kultúra egyediségének kérdésére helyezi át a viták hangsúlyát, és a kutatók figyelmét a konfucianizmus széles körben elterjedt filozófiai rendszerére és annak különböző tulajdonságaira összpontosítja. Sok tudós a konfucianizmust a motiváció kérdéseihez kapcsolja, és nyíltan kijelentik, hogy a japánoknak a szorgalomra, érdemre, kemény munkára, egyszerűségre orientáltsága és a "motiváció" számtalan kérdése közvetlenül Kelet-Ázsia konfucianista filozófiai örökségével van kapcsolatban.
Távol-keleti vállalati kultúra és a konfucianizmus
Ha ragaszkodnánk ahhoz az elképzeléshez, hogy Japán jelenlegi sikerei kapcsolatban vannak a konfucianizmussal, ezt a legtöbb japán ember kapásból visszautasítaná. De ha amellett érvelnénk, hogy Japán sikereiben bizonyos értékeknek - stabilitás, rend, a családba vetett hit, harmónia, a munkaerő hierarchiája, a munkáltatókkal és a feljebbvalókkal szembeni lojalitás, a szorgalom és az önművelés fontossága - döntő szerepe volt, ezzel kapcsolatban már nagyfokú engedelmességet tapasztalhatnánk.
