Biztonságban jobb a Linux?
Teszi ezt annak ellenére, hogy sokan a biztonság, illetve éppen annak hiánya miatt pártoltak el a Gates-birodalomtól. "Ezen a területen a Linux sokkal többet képes nyújtani" - véli Seibt. Míg a Microsoft-felhasználókat állandóan fenyegeti a vírusveszély, addig a linuxosok esetében ez nincs így.
Gallman szerint viszont a Linux rendszere sem támadhatatlan, bár elismeri, hogy nekik is van mit pótolni. Viszont a Microsoft már eddig is sok energiát fektetett a biztonság fokozásába, emellett szoftvereik még ma is sokkal elterjedtebbek a világon, mint a Linux vagy a Unix. Emiatt ezen a területen nem érdemes összehasonlításokat tenni, mondja Galmann. Adatai szerint a cég jelenleg 700 millió felhasználóval büszkélkedhet.
Azt mindenesetre Steve Ballmer, a Microsoft egyik vezetője is elismerte, hogy a vállalatnak kárt okoztak a Windows biztonsági problémái. Sok nagyvállalat ugyanis emiatt nem mert velük több évre szóló liszensz-szerződést kötni.
Mi várható a jövőben? Amint azt a Menedzsment Fórum megírta, 2003 elején a Linuxnak már 15-20 százalékos részesedése volt a szerverpiacon. A MetaGroup előrejelzése szerint 2007-re a szerverek közel felén fog Linux futni.
Az IDC piackutató cég szintén a nyílt forráskódú szoftverek előretörését konstatálta a szerverpiacon. 2003 utolsó negyedévében 13,7 milliárd dollár értékben keltek el szerverek, ebből 960 milliót tett ki a Linux forgalma. Ez 61 százalékos növekedést jelez az előző évhez képest Az Unix-szerverek 5,1 milliárd eurós forgalmat hoztak. A tavalyi év szerverpiaca egyébként összesen 46,1 milliárd dollár forgalmat produkált, a listát az IBM vezette.
Linux: a jövő célkeresztjében az otthoni desktopok
A Linux más szempontból is előretörést szeretne elérni. "Következő lépésként a vállalati, s végül az otthoni desktopokat vesszük célba" - árulta el Seibt. Az otthoni felhasználók a Linux számára eddig nem játszottak jelentős szerepet. Még ha azonban sikerülne is áttörést elérni a vállalatoknál, az még korántsem garantálná a sikert az otthoni felhasználóknál. Ők ugyanis - a cégek szakembereivel szemben - korántsem profik, ezért számukra megoldhatatlan problémát jelenthet az, ha a hardware és a Linux-szoftver "nem képes elviselni egymást." Ha szeretné, hogy a Linux installálása után is működjön minden, akkor olyan hardware-re van szüksége, amelyet már legalább fél éve használ, állítják szakemberek.
Mindez azonban valószínűleg csak átmeneti probléma, s "a Linux-hívők" optimistán tekinthetnek a jövőbe. Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, úgy a Microsoft-monopólium rövidesen meginoghat.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Pingvin papa odateszi magát
Félni a barátoktól kell, nem az ellenségektől
Terjedő Linux-láz: meginoghat a Microsoft-birodalom
A közelmúltban Róma, München és Brazília is nyílt forráskódú operációs rendszerre váltott át, Japán, Kína és Dél-Korea pedig fontolgatja az átállást. Nem véletlen, hogy egyesek már a Microsoft-birodalom elleni kihívásról beszélnek.