1p

Elsősorban Nógrád megyében terjeszkedik a CBA-lánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. – tudta meg a Világgazdaság.

Egy hónapon belül hét élelmiszerüzletet nyitott – ebbõl hatot zöldmezős beruházás révén – a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft., amely a CBA Kereskedelmi Kft. 48 vállalkozásból álló tulajdonosi köréhez tartozik – mondta el Varga Sándorné, a 2006-ban várhatóan 30 milliárd forintos forgalmat elérõ cég vezetője.

A hálózatát évente öt-tíz bolttal bővítő társaság jelenleg 43 – többségében saját tulajdonú – egységet működtet. Öt nagykereskedelmi raktárán keresztül pedig a kis üzletekbõl álló Cél hálózattal együtt öt megyében 200 üzletet, valamint 1200 egyéb vevőt lát el áruval. A cég a CBA-lánc észak-magyarországi régiós központjaként működik, a térségben kétféle típusú üzletláncot szervez. A nagyobb üzletek számára a CBA-hálózatot, a kisebbek részére a CÉL-bolthálózatot.

A jelenleg ezerfős Palóc Nagykereskedelmi Kft. 1991-ben jött létre. A cég tavaly egymilliárd forintot fordított üzletfejlesztésekre, ez év elsõ negyedében pedig öt boltból álló kisebb láncot vesznek át Pest megyében - olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!