2p

Az idei első fél évben ismét negatív rekordot döntött a megszűnő építőipari cégek száma, az év első hat hónapjában 2863 vállalkozás szűnt meg az ágazatban, a tavaly második félévi 2794 után - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.

Az Opten cégfluktuációs indexe (CFI) egy adott időszakban megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. A közlemény szerint a mutató alapján az előző fél évben 15 százalék körülire csökkent az építőipari fluktuáció, az idei első félévben azonban az egy évvel korábbi 17 százalékot meghaladó szintre emelkedett.

A válság és a jogszabályi változások következtében lezajlott tisztulási folyamatnak, illetve a megrendelések emelkedésének köszönhetően stabilabb beszállítói lánc alakulhat ki, ami kedvez az elmúlt éveket túlélő kisvállalatoknak - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.

Az Opten szerint javulást jelez a már megindult, megszűnéssel végződő eljárások száma is. Tavaly az első fél évben összesen 5295 felszámolás, végelszámolás és kényszertörlés indult az építőiparban, fél évvel később a három eljárástípusból összesen 3673-at indítottak a cégbíróságok, míg 2013 első félévében már csak 2560-at tettek közzé.

Az Opten igazgatója a csökkenéssel kapcsolatban azonban arra is felhívta a figyelmet: idén az első fél évben a cégbíróságok munkáját jelentősen hátráltatta az alapító okiratok februári kötelező módosítása. Ez azt jelentheti, hogy a második fél évben az ügyhátralékot ledolgozva ismét emelkedhet a megszűnéssel végződő eljárások száma.

Ugyancsak módosíthatja a cégmegszűnési tendenciát, ha életbe lép az a szabályozás, amely a korlátolt felelősségű társaságok esetében emeli a minimális alaptőkét.

A működő cégeknek valószínűleg csak néhány év türelmi idővel kell eleget tenniük az új követelményeknek, ennek ellenére ez az intézkedés jelentős cégbezárási hullámot indíthat el, különösen egy olyan szétforgácsolódott és alultőkésített ágazatban, mint az építőipar - közölte az Opten igazgatója.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!