1p

Dr. Darányi András a Pesti Est új főszerkesztője, a posztot Galambos Attila novemberi távozása után vette át.

Dr. Darányi András

Dr. Darányi András feladata új pozíciójában egy olyan tartalomszerkesztőség kialakítása, amely hatékonyan dolgozza fel a - legszélesebb értelemben vett - kulturális élet programjait úgy, hogy az könnyen, gyorsan megtalálható és értelmezhető legyen mind a Pesti Est, mind az országszerte megjelenő Est Lapok print kiadványai, valamint az est.hu portál olvasói számára is, tudatja a társaság közelményében.

A szakember a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. A Pesti Estet megelőzően a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója, majd a nemzetközi- és társadalmi kapcsolatok igazgatója volt. 2000 óta főmunkatársa a Pesti Estnek, 2005 tavaszától a lap felelős szerkesztője. Kiemelt szerepet játszott a tavaly megvalósult arculati és tartalmi frissítés munkálatiban.

További karrier híreket olvashat Egyről kettőre rovatunkban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!