Az 1993-ban alapított cég piacvezető szeretne lenni Közép-Kelet-Európában a nemzetközi befektetések terén. "Fő prioritás jelenleg, hogy pozíciónkat megerősítsük azokban az országokban, ahol már megjelentünk. Ezt követően nyugati terjeszkedésre kerülhet sor" - nyilatkozta a sajtótájékoztatón Radek Lastovicka, a csoport kereskedelmi igazgatója.
Nyitrai Zoltán magyarországi ügyvezető az mfor.hu kérdésére elmondta: A pénzpiacok kiszámíthatatlansága miatt pontosan megjósolni nem lehet, mikorra tudnak Csehország és Szlovákia után Magyarországon is vezető online brókercéggé válni. "Minimum kereskedési összeget nem határoztunk meg, az ügyfél érdeke, hogy minél nagyobb tőkét hozzon mozgásba" - tette hozzá.
A kereskedés technikai háttere
A cég ügyfelei az e-Broker nevű elektronikus kereskedési rendszer magyar nyelvű internetes felületét ingyenesen használhatják. Nyitrai elmondta: ez a módszer a banki gyakorlatban bevált, tehát biztonságosnak mondható. "Ügyfeleink szerződésben meghatározott számlákra utalják át a pénzt, nem történhet meg, hogy az összeg máshova kerül".

A sajtótájékoztatón elhangzott: a szolgáltatás előnye, hogy egy rendszerrel az összes piacon jelen tud lenni az ügyfél, például a New York-i tőzsdén is, ahol fél nap alatt kereskednek annyit, mint a BÉT-en egész évben. Az eladási vagy vételi megbízás a német és cseh tőzsdékre irányuló tranzakciók esetében három másodperc alatt teljesül. Minden piacon a kereskedési órákban kell a tranzakciókat lefolytatni, ez az USA-ban például itteni idő szerint este 10-ig, a prágain reggel fél 9-től kezdődik.
Megbízási díjak
A Fio nevéhez köthető tranzakciók értéke 2004-ben elérte az 534 milliárd forintot, ez a becslések szerint 2005-ben már 640 milliárd forintra nő. A cég által alkalmazott minimális megbízási díj Csehországban 60 korona, a német tőzsdén 9,95 euró, az amerikain 7 dollár 95 cent, Budapesten 2 ezer forint. A kereskedés a BÉT-en a Concorde Értékpapír Rt.-n keresztül történik.
Befektetési tanácsokat is ad a cég
A cég a kis és közepes befektetőkre koncentrál elsősorban. A nemzetközi értékpapírpiacban nem jártas ügyfeleknek segítséget nyújt a részvényvásárlási döntésekkel kapcsolatban. A portfoliókezelés 250 ezer cseh koronába (2 170 000 forint) kerül, léteznek nyereségarányos konstrukciók is. "Azoknak az ügyfeleknek, akik nem rendelkeznek a befektetéshez szükséges devizaösszeggel forint fedezetű dollárhitelt is nyújtunk. Már akár 80-100 ezer forinttal is lehet vállalkozni" - mondta Nyitrai.
A cég minden reggel honlapján tájékoztatja ügyfeleit a legaktuálisabb befektetési lehetőségekről, illetve minden héten beszámol az általa nyújtott kereskedési ajánlások sikerességéről.
Az online szolgáltatás január 10-én indult Magyarországon. A Fio az első olyan cég itt, amely közvetlen hozzáférést biztosít amerikai (NYSE, NASDAQ, AMEX) cseh (BCPP) és német tőzsdéken (XETRA) jegyzett papírokra.
Nagy Vajda Zsuzsa
Menedzsment Fórum