2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idén még mintegy félmilliárd forintot költ el tavaly indult, kétéves, összesen nettó kétmilliárdos bővítési projektje keretében a Fornetti Kft. - tudta meg a Világgazdaság.

A 2006-os fejlesztések során a vállalat két fő gyártóbázisán, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán a pizza- és a szendvicsgyártás fagyasztott alapanyagainak előkészítéséhez és feldolgozásához szükséges eszközöket helyeznek majd üzembe. A fagyasztott pékáruiról ismert cég ugyanis kereskedelemfejlesztési stratégiája részeként várhatóan a jövő év elejétől speciális Fornetti pizzákat és szendvicseket is árul.

A Fornetti a hazai piac mellett folyamatosan terjeszkedik külföldön is; a cégnek jelenleg Szlovákiában, Lengyelországban, Szerbiában, Ukrajnában és Romániában van termelői kapacitása, de tárgyalásokat folytatnak újabb üzem felépítéséről egy további szomszédos országban is. A vállalat tavaly építette fel - több mint félmilliárd forintos beruházással - ukrajnai üzemét. A társaság legnagyobb külföldi piaca Románia, ahol 2005-ben 3,5 millió euróból építettek új üzemet Temesváron.

A társaság tavaly kezdődött fejlesztési projektje részeként főként a termeléshez kapcsolódó beruházásokat hajtottak végre. Új, speciálisan a cég számára készült berendezéseket vásároltak Olaszországból. A társaság fejlődése szükségessé tette egy átfogó vállalatirányítási rendszer bevezetését is; az 1,2 millió euró értékű projektet várhatóan 2007 elején zárják le. A napokban indult el a termelés a Fornetti 100 millió forintból létrehozott saját bútorgyárában, ahol az értékesítési pontoknak készítenek bútorokat - közli a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!