A fejlesztés eredményeként így szeptember végétől évi több mint 30 ezer tonna tészta előállítására lesz lehetőség a Gyermelyi Tésztagyárban. A termelésnövelés részeként a nyáron új, úgynevezett szálasáru-előállító gépsor kezdte megműködését a tésztagyárban.
A beruházással kapcsolatban Káhn Norbert, a Gyermely Zrt. kereskedelmi igazgatója korábban elmondta: a társaságnál lényegében egy új tésztagyárat hoznak létre 4 milliárd forintos beruházással. Így az eddigi, évi mintegy 25 ezer tonnás gyártókapacitás több mint 30 ezer tonnára nő.
A társaság PR-cégének adatai szerint a Gyermely Zrt. jelenleg a hazai tésztapiac 35 százalékát mondhatja magáénak. A kereskedelmi igazgató tájékoztatása szerint a vállalat árbevételének mintegy 40 százaléka származik a tészták eladásából. A fennmaradó hányadot a cég malomipari és takarmánygyártó, valamint vetőmag-előállító és tojásértékesítő tevékenysége teszi ki.
A Gyermely Zrt. múlt évi árbevétele elérte a 13 milliárd forintot, amely 5-7 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az idén a kapacitásbővítésnek is betudhatóan mintegy 10 százalékkal emelkedik a cég árbevétele. Így az meghaladja várhatóan 14 milliárd forintot - közölte a kereskedelmi igazgató.
Új üzemet adnak át a Gyermely Zrt.-nél
Új, kapacitásbővítő beruházást adnak át szeptember végén a Gyermely Zrt.-nél - tájékoztatott a társaság PR-cége.