"Folyamatosan figyeljük a magyarországi lehetőségeket, de jelen pillanatban erre a piacra vonatkozó bejelentésünk nincsen. Minden egyes megjelenésünket hosszú előkészítő munka előzi meg, hogy megtaláljuk azt a kellő tapasztalattal rendelkező partnert, amely nemcsak szakmailag, de kulturálisan is illik a Starbucks márkához. A folyamat sokáig tarthat, de minden új területen a legmegfelelőbb pillanatban kívánunk megjelenni" - válaszolta Kate Bovey, a Starbucks Coffee International pr-menedzsere az mfor.hu azon kérdésére, fontolgatja-e a hazai megjelenést a világhírű kávézólánc.
Jövőre jöhet a Starbucks?
Ennek ellenére felröppent a hír, hogy a Starbucks már 2008-ban üzletet nyitna hazánkban - együttműködésben az AmRest (American Restaurants) céggel. A menedzser megerősítette, a vállalat valóban szerepet vállal a lánc lengyel, cseh és magyar üzleteinek nyitásában, de hogy erre a jövő évben sor kerül-e, az még kétséges.
Kávéházból vagy gyorskávézóból hazánk így sem szenved hiányt. A rendszerváltást követően lassan kezdett felélénkülni a kávéházba járás évszázados hagyománya, az utóbbi években pedig több gyorskávézó is megvetette lábát Magyarországon. Már wifizve kávézhatunk például a California Coffee Companynél, de beugorhatunk a Coffeeshop Company vagy a Gloria Jean's üzleteibe is.
Az esélyes megtelepedők közt tartják számon a Bulgáriában már megjelent brit Coffee Republicot, a Jamaica Coffee Shopot és a gyorskávézók felsőbb kategóriájába sorolt Le Pain Quotidient is.
A kávéházaknak van hagyománya
A láncok legalább 7 méter hosszú portállal rendelkező, 100 négyzetméter körüli üzlethelyiségekről álmodnak. Erős gyalogosforgalmú, magas presztízsű helyen. Üzleti modelljükben az árbevétel 8-13 százalékát kitevő bérleti díjjal számolnak, ez optimális körülmények között 25 ezer eurós havi forgalmat, 100 négyzetméteres nagyságot és 20-33 euró/négyzetméteres havi bérleti díjat jelent. A magasabb presztizsű helyeken a bérleti díj ennek duplája, a bevásárló központokban akár négyszerese is lehet.
Forrás: Eston
"A take away (elvihető) típusú szolgáltatásoknak nincs hagyománya Magyarországon, még nem szilárdult meg irántuk a kereslet" - válaszolta a Gloria Jean's ausztrál lánc magyarországi egységének vezetője arra a kérdésünkre, miért csak mostanában kezdenek megjelenni a nagy külföldi nevek. "A valódi, gourmet kávéivásnak pedig kevés a híve" - tette hozzá a vezető.
Az kérdéses, miért szeretik annyira külföldön papírpohárból vagy gyorséttermi körülmények között szürcsölni a minőségi kávékat, de a Starbucks sikere is bizonyítja, hogy a recept máshol már bevált. A hálózat idén 2400 üzlet nyitását tervezi, amiből hétszáz a nemzetközi piacon esedékes. Így nem is csoda, ha a hazánkban már megjelent láncok erőteljes terjeszkedésbe fogtak.
A Gloria Jean's 2006 áprilisában jelent meg első üzletével, s a közeljövőben nyitja a harmadikat a Teréz körúton, ahol a California Coffee Company is jelen van. A vezető szerint élénkítheti a keresletet, hogy a Nagykörúton újabb nagy márka nyitja meg kávézóját, s nem tart attól, hogy rossz választás lenne a harmadik helyszín.
Merre terjeszkedhetnek?
Noha fogyasztói szemmel akár telítettnek is tűnhet a Belváros, az Eston Ingatlantanácsadó legutóbbi körképe szerint még bőven van hely a láncok számára. A kávéházak két kiemelt célpontjának számító Liszt Ferenc tértől és a Ráday utcától elszakadva is van lehetőség a befektetők számára. Szakértők elsősorban a bevásárlóközpontokban, a kiemelt irodapiaci övezetekben és az egyetemi épületek környékében látnak potenciált. Néhány évre előre tekintve esélyes helyszín a megjelenésre a Nyugati pályaudvar mellett épülő Eiffel tér, a Duna City és a Corvin projekt is.
A Gloria Jean's viszont nem csak a fővárosban gondolkodik. Az ötödik vagy hatodik üzletét már vidéken szeretné nyitni, 2010-re pedig 10-15 egység üzemeltetését tervezi.
Ezen a cégen kívül még a jóval nagyobb méretekben gondolkodó, 2003-ban indult és 19 üzlettel rendelkező McCafé és a California Coffee Company merészkedett Budapest határain túlra. Igaz, utóbbi mindössze a biatorbágyi outletig ment. A tendencia viszont nem elhanyagolható, mivel a már megtelepedett márkák mindegyike további nyitásokat tervez a közeljövőben.
Felvetődik a kérdés, ha egyes láncok ilyen erőteljesen terjeszkednek hazánkban, mások miért célozzák meg inkább a lengyel, a bolgár vagy a román piacot. A méretbeli különbségek mellett ennek sokszor olyan prózai okai is lehetnek, mint a Gloria Jean's esetében.
"Mivel a márka anyavállalatán keresztül már több mint egy évtizede szereplője a román gazdaságnak, magától értetődő volt, hogy ott nyitunk először" - magyarázta a lánc hazai vezetője.
Mindenesetre érdemes a szomszédos piacokat figyelni, mivel hat hónappal a román nyitást követően a Gloria Jean's Magyarországon is megjelent.
Istvánko Viktória